A csütörtöki miskolci közgyűlésen Lenártek András, fideszes képviselő vetette fel, hogy a város északkeleti részét érintő nagy árvíz után, június 9-én is adtak ki építési engedélyt arra a területre, amelyen akkor már két nagyáruházat is elárasztott a víz. A képviselő elmondása szerint leginkább azt nem érti, hogy miért adta ki az építésügyi hatóság az engedélyt oly sietve, amikor az erre kiszabott határidő szeptember elején járt volna le. Káli Sándor Miskolc szocialista polgármestere válaszában azt közölte: a beruházó rendelkezett az összes szakhatósági engedéllyel, így a hatályos törvények szerint nem lehetett megtagadni az építési engedély kiadását. Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár azonban úgy véli, hogy a miskolci önkormányzat a kialakult helyzet ismeretében megtagadhatta, vagy bíróságon akár meg is megtámadhatta volna az eljárást. Ezek ismeretében álságos érv a szakhatóságokra visszamutogatni – közölte az államtitkár. Hozzátette: a miskolci keleti városrészben kialakult helyzet miatt jelentős erkölcsi felelősség terheli a várost.