Megdöbbentő adatokat tett közzé a www.feketelista.hu. A 11 állami nyilvántartást egyesítő honlap minden egyes magyarországi címen megvizsgálta azt, hogy hány cégnek jegyezte be ott a székhelyét a Cégbíróság. . A honlapon a toplistán lévőkön túl bármely magyarországi cím is ellenőrizhető a http://www.feketelista.hu/kereses-egy-konkret-cegre/

link alatt.

Fél éve hozzáférhető a feketelista.hu portál, amely ma a leghatékonyabb eszköz bármely magyarországi cég előéletének felderítéséhez. A 11 állami nyilvántartás adatait összevezető honlapon közel félmillió magyar cégről (a cégek kétharmadáról!) található valamilyen negatív információ. A szerződések megkötése előtt elegendő beütni a cég nevét ahhoz, hogy megtudjuk, megbízható partnerrel van-e dolgunk, nem állt-e valamilyen hivatalos eljárás, elmarasztalás alatt, ami kockázatossá tenné lépésünket. A különféle hatóságok, állami intézmények, bíróságok határozatait egyesítő feketelista.hu emiatt alkalmas mind a hétszázezer magyar cég előéletének vizsgálatára. A www.feketelista.hu szerkesztői most megvizsgálták és közreadták, hogy melyek az országban azok a címek, ahova a legtöbb cég jelentette be a székhelyét.

E vizsgálatra támaszkodva alább mellékeljük a gyűjtés élére került 100 magyarországi címet. Döbbenetes a céggyárak és cégtemetők lajstroma, amelyek a nagyméretű irodaházak mellett magánlakásokat vagy utóhasznosított gyártelepeket takarnak. Részletesebben elemezve kiderül, hogy az első száz cím közül nyolcvanöt Budapesten, a tizenöt vidéki közül kilenc a Tiszántúlon, döntően Nyíregyházán és Kisvárdán található.

A rekordot kétségtelenül a fővárosi Gyepsor utca 1. szám alatti telephely viszi el, ahová — nem tévedés — 879 céget jelentettek be. Nem sokkal marad mögötte a Nyírpalota út/utca 5. szám alatti „cégbázis”, ahol 859 cég székhelye „húzta” meg magát. A további sorrend: az Egressy út 23. összesen 649 cég székhelye, és az ugyancsak budapesti Bártfai utca 44-re 634 cég jelentette be magát. A vidéki címlistát egyértelműen a kisvárdai Litki utca 18. szám alatt bejelentett cégtömeg vezeti, amelyről nem kevesebb, mint 550 cég intézi ügyeit. Tatabányán a Komáromi út 31-ben elvileg 310 céget találhatna az idelátogató, már ha megtalálja azokat, mert 56 százalékukat felszámolták. Nyíregyháza a vidék „bajnoka”, négy cége került be a TOP 100-ba. Közülük a Vietórisz utca 30. szám alatti címen 261, a Vay Ádám krt. 4. szám alatt 220 cég szorong. Szegeden a Vedres utca 13. címre 206, a Tisza Lajos krt. 47. címre pedig 161 cég jelentette be magát. Záhonyban az Ady Endre utca 5. alatt 143-an szerepelnek a „lakónyilvántartásban”. Debrecen sem maradt ki a TOP 100-ból, a Balmazújvárosi út 10. alól 97 cég „intézi” ügyeit, és még belefért a százas listára Tiszabezdéd is, itt a Sport utca 32. szám alatt ad szűk otthont 108 vállalkozásnak.

A címek gyakran igen sikeres ügyvédi irodákat vagy nagy irodaházakat takarnak. Közelebb jutunk a valósághoz, ha megnézzük, hogy az egyes címekre bejegyzett cégek közül a felszámolt vagy az adószám-felfüggesztett cégek (utóbbiakkal nem tud kapcsolatot teremteni az APEH) aránya mennyivel tér el az országos átlagtól. Ezek után nyilván kíváncsi az érdeklődő, hogy a www.feketelista.hu szerint milyen cégek szoronganak a bizonyára szűk székhelyeken. Nos, talán beszédes adat, hogy például a kisvárdai Litki u. 18. számú „bázison” bejelentett cégek több mint 82 százaléka felszámolt cég, vagy ugyanitt, a Gagarin utca 22. alatt bejelentett 201 társaság 77 százaléka jutott a felszámolás sorsára. Budapesten a Sárfű utca 7. alatt bejegyzett 257 cég csaknem 47 százalékának felfüggesztették az adószámát. A Döge község, Szőlőskert utca 19. szám alatt bejelentett „céggyár” a toplista vége felé helyezkedik el ugyan, ám figyelemre méltó, hogy ezek csaknem 79 százaléka felszámolt cég, mintegy felének pedig az adószámát is felfüggesztették. A bejegyzett címen legtöbbjük meg sem található. Végül elrettentésként: az Iregszemcse, Rákóczi út 101. alá bejegyzett 142 cég 97 százalékának törölte az APEH az adószámát.

Tanulságos, sokatmondó lista, amelyek háttere felkelti a jogos gyanút, kínálkozik hatósági ellenőrzésre és izgalmas újságírói oknyomozására