Indul a szegénybank

Megkezdte működését, és néhány héten belül ki is helyezi az első hiteleket a magyarországi szegénybank, a Kiútprogram – írja hétvégi számában a Népszabadság.

Bár a jogszabályok és a hivatali bürokrácia komoly nehézségeket okozott, végre mégis elindulhat a tavaly év végén alapított banki szolgáltatás. A Kiútprogram Közhasznú Nonprofit Zrt.-t Felcsuti Péter, Ujlaky András és Polgár András hozta létre.

A szegénybank lényege, hogy kis összegű hiteleket helyeznek ki, amely arra jó, hogy a nincstelenek saját magukat rángassák ki a mélyszegénységből. A hitelben részesülő emberek ötfős csoportokat alakítanak, ahol a tagok más-más vállalkozást működtetnek, és egymás sikeréért erkölcsileg felelnek. A hitelkihelyezés előfeltétele, hogy az érintetteknek ne legyen se köztartozásuk, se banki tartozásuk. Ez egyelőre jelentősen szűkíti a résztvevők körét.

Molnár György a Kiútprogram Zrt. igazgatósági tagja a napilapnak elmondta: az előkészítő munkák során kiderült, hogy egyes jogszabályok súlyosan akadályozzák az öngondoskodóvá válást, és diszkriminálnak is a különböző foglalkoztatási formák között. A vállalkozóvá válást nehezíti, hogy a megalapítás első napjától kezdve fizetni kell legalább a minimálbér utáni járulékokat és a jövedelemadót.
hirdetés

A legnagyobb kihívást azonban jelenti, hogy az egyéni vállalkozóvá válás előfeltétele egy OKJ-szintű vizsga. Vizsgázni pedig csak az tud, akinek megvan a nyolc általános iskolája. Ez a szabály pedig olyan embereket zár ki a programból, akik egyébként életképes, jó ötletekkel képesek lennének önfoglalkoztatókká válni.

Mindezek ellenére a Kiútprogram elkezdődik, az első csoportok készen állnak. A zrt. alapítói most e csoportok esetleges sikerességén mérik le, hogy valóban alkalmazható-e Magyarországon a szegénybank, s ha igen, akkor azt milyen módon terjeszthetnék ki.