Kétszázezren a jubileumi miskolci operafesztiválon

Az opera jeles mívelői ismételten naggyá tették a Miskolci Nemzetközi Operafesztivált, a „Bartók + …” rendezvényen Európa volt a vendég, jövőre Bartók művei mellett Verdi remekei csendülnek fel – vonta meg Bátor Tamás fesztiváligazgató a június 9-én kezdődött és vasárnap záruló, mára világhírűvé vált rendezvény mérlegét vasárnapi sajtótájékoztatóján.

A Miskolcot és Borsod-Abaúj-Zemplén megyét az elmúlt hetekben sújtó árvíz nem tette kétségessé a jubileumi fesztivál megrendezését, ugyanakkor átértékelték a rendezvényt; a „zene gyógyít, összefogó ereje is van” – mondta Fedor Vilmos miskolci alpolgármester, utalva arra, hogy a fesztivál szereplői, közreműködői, a rendezők, a szervezők, a nézők egyként megmozdultak az árvízkárosultak megsegítéséért. Az alpolgármester úgy fogalmazott: a kultúra ismételten bebizonyította, hogy képes segíteni, begyógyítani a sebeket.

Bátor Tamás azt mondta: június 9-től 20-ig csaknem 200 ezren látták az operafesztivál rendezvényeit. A tervezett 65 előadásból hatvanat tartottak meg, ugyanakkor a megye különböző településein több mint másfélszáz olyan program várta az érdeklődőket, amelyért nem kellett fizetni.

Összegzése szerint huszonhat európai ország zenei világa mutatkozott be Miskolcon a fesztivál tizenkét napján. Olyan sztárok léptek fel, mint Polgár László, Rost Andrea, Tarja Turunen, koncertet adott a népszerű három tenor, Badri Maisuradze, Giorgio Beruggi és Michal Lehotsky, volt kortárs opera is: Erkki-Sven Tüür észt zeneszerző Wallenberg című alkotása, vasárnap pedig a milánói Scala kórusának tapsolhatnak a nézők.

A fesztivál tisztelgés volt a határon túli magyarság felé is – a kassai, kolozsvári művészek, zenészek fellépését is telt ház fogadta.

Bátor Tamás elmondta: már javában készülnek a 2011-as és a 2012-es operafesztiválra, amikor is Verdi, illetve Puccini remekei csendülnek fel Bartók művei mellett.