A magyar cégek évi 400 millió számlát fogadnak be, ha ezeket elektronizálnák, évi 4 milliárd eurót takaríthatnának meg − idézte a finn Itella Information 16 európai országra kiterjedő felmérésének egyik megállapítását Miikka Savolainen, a cég európai leányvállalatainak felelős vezetője.

Az EU-ban évi 30 milliárd számla keletkezik, amennyiben ezeket teljesen elektronizálnák, akkor évi 400 ezer tonna papírt, 2.700 tonna festéket, a postázásnál 165 millió liter üzemanyagot és további 1.350 gigawatt energiát lehetne megtakarítani. Minden olyan cég, amely évi legalább ezer számlát fogad be és bocsát ki, jobban jár, ha kiszervezi a számlakezelését, és a szakcég azt már elektronikusan kezeli − tette hozzá a felelős vezető.
Amennyiben az erre szakosodott cég csak a papír alapú számla elkészítését végzi, akkor a megbízó cég megtakarítása 30 százalék, viszont ha elektronikusan történik a számlák kibocsátása, befogadása, akkor a megtakarítás elérheti a 90 százalékot.

− A cégek a válság során jutottak el odáig, hogy költséget takaríthatnak meg a számlázásnál is − mondta Niko Savikko, aki az Itella magyar leányvállalatát is vezeti. Jelenleg két tucat magyar partnere van a cégnek − tette hozzá Kugler Flórián, a magyar leányvállalat üzleti szolgáltatási vezetője.
Az Itella Information a finn posta egyik utódcége. A múlt évi árbevétele 1,8 milliárd euró volt, ennek egyharmada külföldről származott. A 30 ezer alkalmazott ötöde Oroszországban dolgozik. A cég az évi 30 milliárd darabos európai számlaforgalomból 4 milliárdot dolgoz fel.