HVG
- Azeri szellemfalut épített újjá a kormány 39 milliárd forintból
- Nem tudta eldönteni a bíróság, hogy a tanú vagy a vádlott a gyilkos, így felmentő ítéletet hozott egy 2009-es emberölés ügyében
- Agyonverhettek egy háromgyerekes apát a zárkatársai a veszprémi börtönben
- Závecz: A biztos szavazók között 9 százalékkal vezet a Tisza a Fidesszel szemben
- Magyar Péter: A saját szórakoztatásomra mindig megkérdeztem a Tisza-jelölteket, voltak-e Fidesz-szavazók
- Mégsem rendezi a kormány a kettős mandátumú polgármesterek helyzetét
- Három kérdésben akar népszavazást a Tisza Pártból kilépett és új pártot alapító Farkas Dezső
- Magyar Péter szeretett volna bejutni a Szőlő utcai intézetbe, de a vezetőség bezárkózott és a telefont sem vették fel
- Orbán Viktor képet posztolt a csatornáján arról, hogy választják ki a Fidesz 106 egyéni képviselőjelöltjét
- Dobrev Klára feljelentést tesz a Szőlő utcai intézet volt igazgatójának máig ott dolgozó segítői miatt
- Egy kutyapártos aktivista kilopta a vécépapírt Tiborcz István hoteljeiből, és elvitte az állami kórházba, ahol nem volt
- Nacsa Olivérrel és Panyi Miklóssal a soraiban megalakult a Gamer DPK
- Dobszay János: Hazudni csak pontosan, szépen
- Még a bölcsődei kismotor-osztogatás szálai is Balásy Gyulához kötődnek
- Mintha arra készülnének a Fideszben, hogy az új Országgyűlés félre akarja majd állítani a köztársasági elnököt
Mandiner
- Elhárult a legfőbb akadály: Orbán szövetségese magához ragadhatja a miniszterelnöki széket
- Nem vicc: Istenként köszöntötték Putyint Indiában
- Megmutatta az igazi arcát Brüsszel: számukra az a siker, ha Magyarországot megfosztják az uniós forrásoktól
- Drónok jelentek meg Zelenszkij elnök útvonalán – nem sokon múlott a tragédia
- „Oroszország sohasem fogja elveszíteni ezt a háborút” – ki nem találná, kitől hangzott el a kijelentés
- Megint elszakadt a cérna Vályi Istvánnál: újra Orbán Viktort pécézte ki magának
- „Európa komoly bajba került” – már csak radikális lépések menthetik a brüsszeli elitet
- Kubatov Gábor szerint visszaállt a világ rendje Magyarországon
- Új trend alakult ki Magyarországon a Covid óta – már az éttermekbe is beférkőzött
- Mindkét lábfejét elveszítette, mégis újra elhurcolták a kárpátaljai magyar férfit
- A baloldal ott akadályozta, ahol tudta, de a kormány által támogatott programok újjáépítették Budapestet
- Sikerült saját magát is alulmúlnia Rácz Andrásnak: nem sokan bíztak még ennyire Ukrajna sikerében, mint a magyar szakértő
- „Szívecskegyűjtő Szeretetláda” aranyozza be a Szent Imre Kórház betegeinek karácsonyát
- Most már Ausztriában sem lehet megtéveszteni az embereket: „követnünk kell Magyarország példáját”
- Véget vet az ügyeskedésnek a minisztérium: rendet tesznek a magyar magánegészségügyben
Legfrissebb
Friss kommentek
- 2025.12.04. at 21:15 on A Hirnök legendás szimata. Hercsik csapata építheti a BarlangotJákob Petyó bajuszt növeszt és Jakab...
- 2025.12.04. at 20:52 on Tóth-Szántai József miskolci polgármester Antropológia szakon végzett a Miskolci Egyetemen, szakdolgozatát családtörténetből írtaÉs a mi bandinknak vajon mi...
- 2025.12.04. at 20:47 on Miskolc. Amikort Varga Andrea találkozott Krasznahorkai LászlóvalNem vagyok meglepve, hogy nem roncskukázóbandi...
- 2025.12.04. at 20:45 on Csöbör képtelen leszállni az M30-rólVajon a bébiszitterképzőn mit tanítanak a...
- 2025.12.04. at 20:42 on Miskolc. Kíváncsi vagyok, hogy valamelyik fideszesnek lesz e pofája odamenni és facebook posztolni róla…A napAkkor eddig nem kaptak milliárdos munkákat?Mert...
- 2025.12.04. at 20:28 on Miskolc. Amikort Varga Andrea találkozott Krasznahorkai LászlóvalElőnytelen Varga Andreának ez a szemüveg...
- 2025.12.04. at 20:19 on Miskolc. A 2. körzet ahol a Tisza jelölt Czipa kivételével, mindenki a Fidesz túlélését fogja segíteniHa Magyar Péter kerülne kormányra? .és...
- 2025.12.04. at 20:11 on Csöbör képtelen leszállni az M30-rólAkkor kopjon le végre.
- 2025.12.04. at 19:57 on A Hirnök legendás szimata. Hercsik csapata építheti a BarlangotMiért kell ehhez szimat? Abba kéne...
- 2025.12.04. at 19:55 on Miskolc. A 2. körzet ahol a Tisza jelölt Czipa kivételével, mindenki a Fidesz túlélését fogja segíteniKészítene valaki légyszi egy elképzelt (sic!)...
