Kategória: Kiemelt bal
Favédők. A Kiliániak ha kell erőből megakadályozzák Veres Pálék terveit
JELENTKEZZ SEGÍTŐNEK („ŐRZŐNEK”)! Az „ÉLHETŐ KILIÁNT – ÉRTED!” kezdeményezés által indított folyamatos demonstráció közvetlen célja, hogy békés, jogszerű eszközökkel megakadályozza KILIÁNDÉL központjának, köztérként...
Figyelemmel kísértem az Avas hanyatlását, és most öröm számomra, hogy a város újra kezdi felfedezni a pincesorokat, a Horváth-tetőt, vagy a kilátót
Bejárásnak indult, de a hirtelen jött felhőszakadás miatt később tájékoztató fórummá alakult az Avas fejlesztésével kapcsolatban meghirdetett program, amit csütörtökön késő délután tartottak...
A hét hülyéje. KIDRIFTELTE A FÜVET A NÉPKERTBEN
A Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai péntek hajnalban fogtak egy fiatalt a Népkert füves területén. Barátaival együtt driftelt Audijával, ezzel kárt okozva mintegy háromszáz...
Demeter Péter: A 2030-as évek elejéig Miskolc összes dízelüzemű autóbuszát lecserélik
Demeter Péter elmondta, a pozitív irányú döntést követően a projekt minél gyorsabb lebonyolítása érdekében a közlekedési cég elindított egy feltételes közbeszerzést a járművekre és...
No Image Available
Nem a bazár, hanem az SBO. Orvoshiány miatt szerda estétől bezárt az Uzsoki Kórház sürgősségi osztálya
Erről Kunetz Zsombor számolt be, aki egy belső körlevelet is közzétett. A levél szerint jelentős orvoshiány alakult ki az osztályon. „Elég gyorsan igazolta...
No Image Available
Miskolcon a villanyrendőrnél megjelent a bikaisten. Küldjél egy jó verset
Miskolcon a villanyrendőrnél megjelent a bikaisten hogyhogy nem láncait leoldta a férjurak szörnyen megijedtek pedig még rá se hederített a asszonyokra micsoda szügy...
Pedagógus, mint én, harcos, mint én, kitartó, mint én. Jakab támogatja Hegedűst
Hegedűs Andrea városi képviselő az önkormányzati képviselői programjában azt jelölte meg elsődleges céljaként, hogy gondolkodó fiatalokat neveljen. Őt a Demokratikus Koalíció és Dobrev...
No Image Available
Olvasónk jól tudja. Erdőhorvátiban, Zemplén megyei község, megerőszakoltak július elején, vagy június végén egy 5 év körüli kislányt
Erdőhorvátiban, Zemplén megyei község, megerőszakoltak július elején, vagy június végén egy 5 év körüli kislányt. Megkérdeztük a rendőrséget. A kérdéses esettel összefüggésben a...
Kínos. Az ukrán párost úgy mutatták be, mintha az Orosz Olimpiai Küldöttség képviseletében versenyeztek volna
Kínos hibát vétett a helyi bemondó a női műúszás páros versenyének éremátadóján: a bronzérmes ukrán párost Marta Fiedinát és Anasztaszija Szavcsukot úgy mutatták...
Katinka. Gelencsér kezéről levették a Rolex márkájú luxusóráját, az ötmillió forintot érő Submariner Date típusú darabot, majd elszaladtak
A blikk.hu kiderítette, hogy a támadók Gelencsér kezéről levették a Rolex márkájú luxusóráját, az ötmillió forintot érő Submariner Date típusú darabot, majd elszaladtak...
Most bontják. A miskolci önkormányzat és a széphangú Eperjesi Erika képviselő saját pénzéből újította fel 2 éve
Tisztelt Szerkesztő! Miskolcon a Lévay utcában rövidesen kábelfektetés miatt (Magyar Telekom), felbontják azt a járdaszakaszt, melyet a miskolci önkormányzat és a széphangú Eperjesi...
Az eszakhirnok.com éppen bekerült. Nem kormánypárti weboldalak látogatottsága 2021. március
http://ite.hu/kormanyparti-es-fuggetlen-ellenzeki-weboldalak-latogatottsaga-2021-ben-i-resz/ ...
FOLYTATNÁ A PANELPROGRAMOT MISKOLCON IS A DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ
Önrész befizetése nélkül, a rendelkezésre álló uniós források felhasználásával folytatná Miskolcon is a Fidesz által leállított panelprogramot a Demokratikus Koalíció – hangzott el...
No Image Available
Lovasi András: Lassan meg kellene üzenni a politikusoknak is, hogy már nincs szükség rájuk
A zenész szerint „semmi nem akadályozná már meg a közvetlen demokrácia létrejöttét, ki kellene találni lassan, hogyan kellene csinálni.” Lovasi András azt...
No Image Available
Elbukta Magyarország a Norvég Alap 77 milliárdját
A múlt héten a Miniszterelnökség még arról beszélt, hogy javaslatot tettek az egyeztetések folytatására. Magyarország számára többé nem elérhetőek a Norvég Alap 2014–2021-es...
Jól játszottak, de kiestek a magyar női kézisek
A hajráig tartottuk a lépést a norvégokkal, de a végére elfáradtak a magyarok. 26:22 lett a vége. ...
Jarmo Sainio a DVTK Jegesmedvék másodedzője
Jarmo Sainio személyében finn szakember fogja segíteni Tokaji Viktor munkáját a DVTK Jegesmedvék szakmai stábjában. ...
Jogsi nélkül okozott balesetet egy ócsai nő Miskolcon
Miskolcon hétfőn délután két autó karambolozott. Egy ócsai nő megpróbálta elkerülni, hogy egy tolató autóval ütközzön. A manőver során azonban autójával megcsúszott és két...
Elhunyt Furkó Kálmán, a kőszikla, aki megtanította a magyar katonákat a közelharcra
A harcművészek a nyolcdanos kyokushin-mestert, a karate egyik hazai atyját, a Magyar Honvédség (és a különleges rendőri erők) a támadó közelharc megalapítóját, egykori...
No Image Available
Lecsapott a hálapénzkommandó: vesztegetéssel gyanúsítanak egy kórház főnővérét
A gyanú szerint a 45 éves főnővér – aki nem tett vallomást – a TB által finanszírozott ingyenes kezelésért kért pénzt egy idős...
Miskolc. Amikor Kriza Ákos polgármestersége alatt beszerelt kamerák és mikrofonok kerültek elő
http:// Nem a Pegasus-ügy az első megfigyelési botrány Magyarországon. A más európai országokhoz képest különösen laza magyar szabályok értelmében gyakorlatilag bárkit le lehet...
Olvasónk úgy tudja, hogy a Miskolcra tervezett nyári sípálya a Jezsu Gimnázimban épül meg
Olvasónk úgy tudja, hogy a miskolcra tervezett nyári sípálya a Jezsu Gimnázimban épül meg. Megkérdeztük a Városházát. Korábban írtuk Északhírnök » Bulvár » Megy a hülyeség....
Lékó Péternek talán nem esne jól, ha egy sakkpartin a háta mögött pár száz ultra üvöltene, hogy Anand, Anand, homoszexuál?Ezek mennek
Tóta W. Árpád Szöget ütött a fejembe egy érv. A szurkolásról. Húsz év után nyilván gondtalanul engedem el a fülem mellett a vádakat,...
Bemutatták az új Avasi Értéktár-darabot pénteken a Helynekemben
Mesék a dombról címmel jelentette meg az Avasi Értéktár XIII. és XIV. összevont kötetét az Avasi Borút Egyesület. Sajátos megközelítést választottak: írók és...
No Image Available
Miskolc. Letartóztatásban a drogkereskedő olasz sofőr
A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség indítványa alapján, a bíróság kábítószer- kereskedelem bűntette miatt elrendelte egy olasz férfi letartóztatását. . A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság által...
Teatartóból méhhotel: zseniális a miskolci vállalkozás ötlete
A 2012 óta működő MAACRAFT eredetileg a Miskolci Autista Alapítvány alkotóműhelyeként indult azzal a céllal, hogy egyszerre készítsenek magas minőségű, látványos tárgyakat, miközben...
Palackkal dobott meg egy rendőrt. Egy év börtön, ezer euró: erre ítélték a Münchenben legtovább fogva tartott magyar szurkolót
Megérkezett a 444-hez a müncheni ügyészség válasza arról, hogy milyen feltételekkel engedték szabadon az utolsó még fogvatartott magyar szurkolót, több mint egy hónappal...
Egyelőre nem jön az uniós pénz
Egyelőre nem jön az uniós pénz, mert az Orbán-kormány építkezésekre és korrupcióra költ az emberek helyett Késedelmet szenvedhet a „normál” hét éves uniós...
Miskolc. A cirkáló súlycsoportban versenyző két „utcai harcos” Rokker és Madár Bandi parádés összecsapást produkált a múlt héten
A két tapasztalt, cirkáló súlycsoportban versenyző két „utcai harcos” Rokker és Madár Bandi parádés összecsapást produkált a múlt héten. A kérdés az volt,...
Nem áll módjukban. Bazinra pikkel a kormányhivatal
Bazin Levente, a Velünk a Város önkormányzati képviselője újabb sajtótájékoztatót tartott hétfő reggel. Az eseményen felidézte, hogy június 4-én adott be közérdekű adatigénylést...
Varga Judit jobban tenné, ha nem Lewis Hamiltonnak üzenne, hanem a magyar katolikus egyházat venné rá a belső vizsgálatra. Ha már gyermekvédelem a téma!
Az ügy előzménye, hogy Varga Judit Orbán Viktor kedvenc minisztere bohócot csinált magából egy ország előtt. Mindez azután robbant ki, hogy a hétszeres...
Emlékművet avattak Miskolcon a roma holokauszt 77. évfordulóján
A Kálvária domb aljában vasárnap felavatott emlékmű nem a miskolci és a megyei üldözötteknek és áldozatoknak kíván emléket állítani, hanem a nácik által...
Miskolc. Futás. Mert sok itt a köcsög…
http://https://www.youtube.com/watch?v=rEv1Rx52f4Q A világ azon részén( ahová Magyarország is szeretne tartozni) a városokban ingyenesek a rekortán pályák. A Miskolci Egyetemen található, Miskolc tulajdonában lévő...
Csehország és Lengyelország is befogadná a fehérorosz olimpikont
Kriszcina Cimanovszkaja a tokiói Haneda reptér egyik szállodájában töltötte az éjszakát. Ügyében megmozdultak a japán menekültügy, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a világsajtó...
És akkor Tüttő Kata kilovagolt a tengerből
Budapest MSZP-s főpolgármester-helyettese, Tüttő Kata görögországi Zakynthos szigetén vakációzik és a jelek szerint kipróbálta a tengeri lovaglást. ...
No Image Available
Az eszakhirnok.com három különböző forrásból úgy értesült, hogy egy 30 éves miskolci férfi a bírósággal szeretné megállapíttatni, hogy egy már elhunyt miskolci politikus az apja
Az eszakhirnok.com három különböző forrásból úgy értesült, hogy egy 30 éves miskolci férfi a bírósággal szeretné megállapíttatni, hogy egy már elhunyt miskolci politikus...
Tízezren veszítették életüket. Kiszámolták, mekkora gazdasági kárt okoznak az egyre gyakoribb kánikulák
Pénzben ritkán szokták kifejezni a hőség árát, de a párizsi Les Échos erre tett kísérletet. Az üzleti körök lapja szerint nem vagyunk tisztában...
Hat magyar egészségügyi szakember fogalmazott meg kritikát a harmadik koronavírus elleni oltás ajánlásával kapcsolatban
Nem transzparens módon létrejött, tudományos alátámasztás nélküli, több ponton aggályos – írja a harmadik oltás eljárásrendjéről közzétett szakmai véleményében hat magyar kutató, egészségügyi...
Abból a generációból származom, amelyik David Bowie-t, Lou Read-et hallgatta és szerette, és soha nem szembesült azzal a problémával, hogy mi a szexuális beállítottságuk. Ezek mennek
A mi generációnk toleráns volt. Pedig nem is tudtunk róla. Manapság találtátok ki a „fluid gendert“ és vele együtt a homofóbiát. Én abból...
Teljes bontás várhat a Bodonyi Csaba tervezte edelényi müv. központra. Muszáj?
Teljes bontás várhat a Bodonyi Csaba tervezte Hadobás Pál Művelődési Központra. Az épület helyére egy új multifunkcionális művelődési és sportközpont kerülhet. Az utóbbi...
A miskolci LMP-ek lapja a borsod24. hu szerint Veres „kétkulacsos”, kifejezetten igyekezett kerülni a nyílt konfrontálódást a kormánnyal, és majdnem lett egy fideszes alpolgármester is…
A miskolci LMP-ek lapja a borsod24. hu szerint Veres kifejezetten igyekezett kerülni a nyílt konfrontálódást a kormánnyal, és bár a Fidesz-KDNP-nek láthatóan nem...
Miskolc. Falfirka, mocsok és eklektikus házrengeteg. El innen
Azon felül, hogy pár napja egy kihalt külterületen türelmi zónát alakítottak ki az örömlányoknak Miskolcon, nekem továbbra is ez a hely az ország...
A vakcinakorlátozások ellen tiltakoznak Franciaországban
Nagyjából 200 ezren tiltakoztak szerte Franciaországban szombaton, mert a kormány kötelezővé tette az oltást az egészségügyi dolgozók számára, és bővítette az olyan szolgáltatások...
No Image Available
Oda jártunk az üzemi konyhaként működő Hámorba ebédelni! Esküszöm, én semmi ragyogó fényességet nem láttam. Azóta sem! A nap kommentje
Én 1970 körül az LKM területén dolgoztam az ÉÁÉV-nél, és oda jártunk az üzemi konyhaként működő Hámorba ebédelni! Esküszöm, én semmi ragyogó fényességet...
No Image Available
Hangosan követelte Kásler Miklós lemondását több ezer egészségügyi szakdolgozó a Hősök terén
Fehér pólóban és fehér ingben jelentek meg a demonstrálók a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) gyűlésén, melyet szombat délelőttre hirdettek meg a...
No Image Available
Mesélj még az uborka és a csikló görbületéről is. A nap kommentje
Tudjuk Szapphó! Mi a gond? Mond meg a gyerekednek. Nem EU-s , hanem szülői hatáskör. Mesélj még az uborka és a csikló görbületéről...
Amikor egy MALÉV gép összetörte magát Miskolcon
Itthon egészen az 1970-as évek végéig vonzóvá tette a repülést az is, hogy amíg például Debrecenbe az első osztályú vonatjegy 120 forintba került,...
Ott volt Koncz Zsófia is. Nyugat-Európa gazdasági és életszínvonal tekintetében ugyan magasabb szinten van, de kultúráját és kereszténységét egyre inkább elveszíti
Ezzel az erős mondattal indított egy második vonalbeli fideszes Szerencsen. Nyugat-Európa gazdasági és életszínvonal tekintetében ugyan magasabb szinten van, de kultúráját és kereszténységét...
Miért váltak a zsidók a történelem legkitartóbb és legegyetemesebb gyűlöletének a célpontjaivá?
A gonoszság bűvöletének története Dennis Prager, Joseph Telushkin: Miért a zsidók? Bedő J. István – 2021-07-30 Többször vágtam neki, többször szakítottam félbe a...
Hosszan tartó, évekig méltósággal viselt súlyos betegség győzte le a közelmúltban a Miskolc Televízió egykori munkatársát. 40 éves volt
Csetneki Róbert 1977. szeptember 17-én született. Két legfőbb szenvedélyét: a sportot és a képalkotást egyszerre találta meg a miskolci médiában. Vezető operatőrként több újítás...
A karlendítés itthon nem problem. Hazaengedték a szurkolót, akit letartóztattak Münchenben a német-magyar meccs után
A müncheni ügyészség öt magyar szurkoló ellen emelt vádat alkotmányellenes szervezetek szimbólumainak használata miatt. Négy embert náci karlendítés miatt kapcsoltak le, egyikükön pedig egy úgynevezett...
Egy hétig küzdöttek az életéért, de meghalt a miskolci gyalogos, akit a járdán ütött el a bringás ételfutár
Szily László Megerősítette a rendőrség az Észak Hírnök című borsodi híroldal információját, miszerint meghalt az a 47 éves gyalogos nő, akit egy járdán tekerő...
Boni lovat sikerült kimenteni. FELGYÚJTOTTÁK A BÜKKI LOVASPARKOT
A Bükki Lovaspark – Oroszkúti lovastanya Facebook-oldalán számolt be arról, hogy kis híján tragédia történt péntek hajnalban Bükkszentkereszten. „Nehéz hajnalra ébredtünk. Hajnali 4-kor...
Miskolc. Eladó a szocreál Hámor 170 milláért. Az eszakhirnok. com véleménye. Eladhatatlan, mindig is egy prosztó hely volt
ÚJ TULAJDONOSRA VÁR AZ EGYKORI HÁMOR ÉTTEREM A kultikus épületet hosszú évek óta árulja a tulajdonos Bükkvidéki Vendéglátó Zrt. A folyamatosan pusztuló...
Varga Judit még Lewis Hamiltontól is megvédi a magyar gyermekeket
Igazi nagyágyút, Varga Judit gyorstüzelésű igazságügyi Facebook-influencert vetette be Magyarország kormánya Lewis Hamilton brit autóversenyzővel szemben azután, hogy utóbbi a Forma-1 magyar nagydíja...
DVTK. Polgár Kristóf viseli a karszalagot
A társak szavazatai alapján a mérkőzéseken Polgár Kristóf viseli a karszalagot, amikor pedig nincs a pályán, akkor Hegedűs János vagy Dejan Karan veszi...
A rendőrség megerősítette az eszakhirnok.com olvasójának információját, hogy egy ételszállító biciklis futár elgázolt egy nőt Miskolc belvárosában és aki később meghalt
A rendőrség megerősítette az eszakhirnok. com olvasójának információját, hogy egy ételszállító biciklis futár elgázolt egy nőt Miskolc belvárosában és aki később meghalt. Miskolcon, 2021. július 22-én 16...
Varga Judit leggyengébb riposztja….A Forma-1 Magyar Nagydíja előtti sajtótájékoztatón kritizálta Sebastian Vettel a melegellenes törvényt
Ritkán történik meg, hogy egy magyarországi sportesemény előtt annyira látványosan kritizálni kezdjék a sportolók a magyar kormányt, mint most. A Forma-1 Magyar Nagydíjára...
Horribilis benzinár: hogyan spóroljunk vezetés közben az autónk fogyasztásán?
Milyen vezetési trükkökkel takarékoskodhatunk az üzemanyag-számlánkon? Egy vezetéstechnikai instruktor segítségével összeszedtünk néhány okos tanácsot a gazdaságosabb autózásért. Pénteken történelmi rekordot dönt a benzinár, a...
No Image Available
Látva a szendését, attól féltem, hehogy belefúljon a medencébe! A hónap kommentje
Az a tény, hogy az utolsó úszásán a 20-dik lett nem baj, hanem tragédia! Látva a szendését, attól féltem, hehogy belefúljon a medencébe!...
„Rokker Zsoltti” most Sátoraljaújhelyből visszaloholva… Ezek mennek a Facsén
Hollósy András jelenleg itt van: Ifi Pálya Újra legyen ingyenes az Ifi pálya! Sajnálkozva olvastam Erdei Sándor, „Rokker Zsoltti” nyilatkozatát és a személyemet érintő valótlanságokat...
No Image Available
Bihallék és a többiek… Seresné Horváth Zsuzsanna, Konczné Kondás Tünde, Tállai Bandi
Ha csak a maximális támogatást elnyerő szervezeteket vizsgáljuk meg egy megyében. Borsod-Abaúj-Zemplénben például azt láthatjuk, hogy ilyen volt az Élhető Diósgyőrért Egyesület, melyet...
ÖTVEN ÉV AZ MVK-NÁL – „NAGY KÖSZÖNETET ÉRDEMEL AZ ELHIVATOTTSÁGUK”
A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK) két munkatársát köszöntötte a városházán Veres Pál polgármester és Dukai Zoltán, a Miskolc Holding vezérigazgatója szerdán. Kelemen Zoltán és Kárpáti József Attila ötven évet...