Északhírnök

A 2002-es választási vereség

után éltre hívott, de a 2010-es győzelemmel elfelejtett polgári köröket sírja vissza a kormányszócső. Sosem látott keménységgel szól be Orbánnak.

A szombati Magyar Nemzetben Pilhál György jegyzi azt a publicisztikát, amely szerint :

Bár a „címzett” nevét kihagytam, kis fantáziával ki lehetett találni… „Ezt most végre meg kell beszélnünk! […] Te is érzed: ami most közöttünk történik, már nem a régi. Amikor először találkoztunk, egymásra mosolyogtunk, és te azt mondtad: Hallgass a szívedre! És mi hallgattunk, mentünk utánad. Veled. Nem bántuk meg. Szép volt, fölemelő, még akkor is, ha olykor beleszaladtunk valami rosszba. […] A gondjainkat megosztottuk, kibeszéltük, s ha összekaptunk is néha, annak sem volt éle. Egymásért civódtunk. Akkor még őszinte voltál! […] Már nincsenek közöttünk őszinte tereferék. Egyre ritkább, hogy végighallgatsz bennünket. Ha mégis, akkor sem érdekel igazán a mi véleményünk. Teszed, amit jónak látsz. […] Kiállunk melletted, pedig igazából már csak kevesen tudják, mi van körülötted. Te tényleg úgy érzed, még minden a régi? Nem lehet, hogy tévedsz? Te megszoktál, és túlléptél rajtunk. Talán mert tudod, hogy mi itt vagyunk, a híveid maradunk, velünk bármit megtehetsz. […] Ne tedd! Legyél újra a régi, a kedves, a szerethető!”

A publicista ezt követően a polgári körökről jelenti ki:

"Pezsgőbb nemzeti buzgalmat már régen látott az ország. Csodát csináltak a polgári körök. Magam is jártam a vidéket, vitákra, lakossági fórumokra hívtak, szinte alig maradt üres hétvégém."

Aztán, mindjárt az első kétharmad után, máról holnapra elfelejtették a polgári köröket. Már nem volt kíváncsi rájuk a politika. Kinőtte őket. Levetette, mint egy megunt ruhát. A polgár – a lelkes, csupa szív aktivista – megtette a kötelességét. A polgár mehet… Vele együtt, ahogyan Bencsik is írja, szép lassan „eltűnt az emberi hang”… Most látni csak, milyen kár."