Halálgödör az Avason, óvszer a péniszen. Lap-zsemle. Miről ír az Észak?

A tanácselnök szobájában magas rangú rendőrök lehajtott
fejjel veszik tudomásul,
hogy a héten immár harmadszor
húznak óvszert a fiúk
feltűnően elálló testrészére.
A szörnyűséget súlyosbítja,
hogy mindez a pártbizottság
és a szakszervezetek székháza
közelében történik.
Mellesleg srégen a mindszenti
katolikus templom. Megszervezik
a figyelőszolgálatot
minden eredmény nélkül.
Civil nyomozók lesik éjszakánként az elkövetőt. A rendszerért
aggódók még a hangulatjelentésekbe is beleszövik
az ismeretlen óvszerhúzogató esetét. A nyomozók illatszer
és háztartási boltokban érdeklődnek, hogy ki vett az utóbbi
időben nagyobb mennyiségű „emergét” – a iatalabbak
kedvéért ezt így becézték akkoriban. A rejtélyes ügybe a
patikusokat, az eladókat is beavatják, de az állambiztonság
éber őrei kudarcot vallanak. Nagyon nem keserednek el,
ugyanis hiába csípnék meg
meztelenkedőket-írja Szántó szerkesztő a miskolci 70-es évekről.
Egy gyermekeivel arra járó középkorú asszony

arra hívta fel a figyelmünket,

hogy csoda, hogy eddig nem

történt nagyobb baj, ugyanis

szerinte a hónapok óta a lakótelep

nagy részét „átszövő”

gödrök potenciális veszélyforrások

nem csak az Avas ezen

részén, hanem „lejjebb” (a Középszer

utca felé) is.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek