Most egy keveset a pénzbőségről. Itt van Rudolf Gergely, aki szeptember 13-án bemutatkozott a sajtó képviselőinek – és rajtuk keresztül a diósgyőri szurkolóknak, miután leigazolta őt a DVTK. Rudolfot a Hunguest Hotel Palotában mutatták be, Leisztinger Tamás klubtulajdonos és Dudás Hunor, a DVTK-t működtető Diósgyőr FC ügyvezető igazgatója társaságában. „Nagy büszkeséggel tölt el, hogy ekkora kaliberű játékost sikerült leigazolni – mondta Dudás Hunor. Hosszú időre volt szükség, hogy siker koronázza erőfeszítéseinket.”
Hat nappal (!) ezután Rudolf Gergely átesett az orvosi vizsgálaton. Föllélegezett tulajdonos, ügyvezető, moderátor, szurkoló: rendben vannak a leletek, már a hétvégén pályára léphet a miskolci együttesben. Mint tudjuk, a debütálás a mai napig várat magára, valószínű, hogy átcsúszik jövőre. Ha ugyan. A csatár sem a nyolcadik, sem a kilencedik, de még a tizenharmadik meccsnapon sem volt bevethető állapotban.
A 26 éves támadó sérülésekkel teli kálvária után tér haza a nyár elején, miután kölcsönszerződése lejár a görög Panathinaikosznál. (Ahol egyébként sorozatos sérülései miatt utoljára április 22-én lép pályára.) Rudolfot még egyéves szerződés köti a Genoához, ahol azonban nem tartanak rá igényt, s a csatár végül felbontja szerződését az olaszokkal. Idehaza jobb híján az NB II-es Nyíregyháza edzéseit látogatja – bár ez sem igaz, hiszen a hírek szerint néhány alkalommal megfordul a gárda konditermében, de egyébként egyedül edz. (Ekkor egyébként fájós vádlijáról érkeztek hírek.) Felmerül, hogy Rudolf esetleg Oroszországba igazol, majd még néhány külföldi csapatnevet bedobnak vele kapcsolatban – amiből azonban semmi sem lesz. A Debrecen BATE elleni BL-meccsét Szima Gáborral együtt nézi, ám hogy nem lesz a DVSC játékosa, azt állítólag a havi 25 ezer eurós, azaz 7 millió forintos igénye akadályozza meg.
Diósgyőr, ahol szeretnek fizetni a semmiért
„Valóban több ajánlatom volt, de úgy gondolom, a legjobbat választottam. A Diósgyőr mindent elkövetett, hogy megszerezzen, ez számomra is vonzó volt. Arról nem beszélve, hogy Sisa Tiborral többször is leültünk, és ő biztosított arról, hogy erős csapat körvonalazódik, hosszú távon nagyon jelentős célokkal.” A Blikk közben megszellőzteti, hogy a játékos 30 ezer euró, mintegy 8,5 millió forintos havi fizetésért írt alá, amivel kapcsolatban Leisztinger Tamás tulajdonos is csak annyit közöl: „Új költségvetést kellett készíteni.”
A 7. forduló előtt Rudolf türelmet kér és kap. „Biztos, hogy kell egy kis idő ahhoz, hogy formába lendüljön” – magyarázza Sisa Tibor a boon.hu oldalon. A 8. forduló előtt: Rudolf maga kéri, hogy ne szerepeljen, a következő héten a Diósgyőr a Paksot fogadja.
De Sisa Tibor már pénteken elárulja, hogy Rudolf ezúttal sem játszik: „Rudolf maga kérte, hogy még ne jelöljem se a kezdőcsapatba, se a cserék közé. Utol akarja érni magát. Aztán Rudolf a Sport Tv-ben arról beszél, hogy a két hét múlva esedékes, Üllői úti találkozón már játszana. A 9. forduló előtt egy nappal a Fradi-meccs előtti edzésen megsérül. A 10. forduló előtt Rudolf combizom-húzódást szenvedett. Bízom benne, hogy hamarosan rendelkezésünkre áll – mondja Sisa Tibor, aki időközben az Orosháza elleni MK-mérkőzésen, valamint, az Eger elleni Ligakupa-találkozón sem küldhette pályára Rudolfot.
Azóta sem játszik. Sisa Tibor már alig nyilatkozik, Rudolf annyit mondott a Sport Plusz riporterének, hogy nem mondhat semmit, Dzurják Csöpi (a Diósgyőr pályaedzője) meg azt, hogy nem beszélhet, nem akarja megütni a bokáját.
Valami nyilván nem stimmel, de közben megszólal a csapatában kispadra szoruló, és így lassan hazakészülődő Juhász Roland, aki úgy nyilatkozik, nem lenne rossz, ha többen is hazatérnének, sőt híre megy, hogy a tél meg a hideg közeledtével Dzsudzsák is ilyenen töri a fejét. Még aznap éjjel körvonalazódik az új ideológia: Nyergelj, fordulj! Most már nem az a fontos, hogy játékosaink erős csapatokhoz kerüljenek, az új verzió szerint „az a legfontosabb, hogy a játékosok hétről hétre erős tétmérkőzéseken szerepeljenek, mert az sokkal hasznosabb a válogatott számára, mint ha a keret tagjai egy erősebb bajnokságban rendszerint a kispadon ülnek”. Majd hozzáteszi, amit már nem kellett volna: „Rudolf számára Diósgyőrben olyan feltételeket tudtak garantálni, hogy érdemesnek látta hazatérni, hogy újra felépítse, piacképessé tegye magát”.
Ha szabad, idézném, mit írtam erről szeptember közepén ugyanezeken az oldalakon, nem tudom, hogy a szakma mit nem látott ezen: „Bevallom, ebben komoly ellentmondást látok. Rudolf teljesen lerobbanva hazajön – nem is képes játszani, ‘a számára garantált megfelelő feltételek dacára’ ő maga kéri, hogy hagyják ki a kezdőből, majd a magyar futball sokak által szopott mellén, magát újra felépítve, piacképesen távozik. Valaki elmondhatná, hogy – Rudolf kivételével – ez az üzlet kinek jó. A magyar futballnak bizonyosan nem, mert amint látom, azt úgy használja a futballista, mint egy fekpadot, aztán hogy felépítette magát, megy vissza koptatni valamelyik külföldi középcsapat kispadját, de – ezt is Egervári mondta –, ez nem jó. Nem is.”
De még mindig nem tudni, mi ez az egész Rudolf-ügy, ha csak az nem, hogy Diósgyőrben szeretnek fizetni a semmiért. Rudolf havi fizetéséért az MTK komplett csapata három meccset játszik.
Nem a piac diktál, hanem a politikai kapcsolatok
Itt természetesen fölvetődhet a kérdés, hogy mi közöm hozzá, ki milyen pénzért nem játszik? Az a baj, hogy a magyar futball nem önfenntartó, és lehet ugyan átfolyatni meg csöpögtetni pénzeket, de majd csak akkor nem lesz hozzá kívülállóknak semmi közük, ha a csapat eltartja magát a bevételekből, úgymint belépők díja, hirdetési bevétel és közvetítési jogok. Ma ilyen klub Magyarországon nincsen, és amíg egy sportág akármilyen törvény alapján is, szívja a költségvetést, addig ez a kérdés bármikor föltehető kérdés marad, erre normális országokban nem az a válasz, hogy nincs köze hozzá senkinek, hanem számokat kell mondani.
Rudolf nyilván valakinek a pénzén nem focizik, a többiek pedig nyilván mások pénzén fociznak. De a tulajdonosok jelentős része is áltulajdonos, nem a piac diktál, hanem a politikai kapcsolatok. Ez az igazi rendező erő, oda megy a hirdetés, oda megy a támogatás. Abszolút igazságtalan. Nem az, hogy valaki sokat keres, a másik meg keveset, az egyik nyolcmillióért nem focizik, a másik meg háromszáz bruttóért hajt, hanem az, hogy úgy csinálunk, mintha ez valamiféle piaci törvényszerűség szerint történne. Nem aszerint történik. Sőt, amíg nem a saját bevételek tartják el a sportágat, addig nem is lesz itt semmi. Lehet a stadionokat építeni rogyásig, vásárolni boldog-boldogtalant, egyszer minden állami pénz meg tao és minden elvtelenül és igazságtalanul kiosztott lé elfolyik. Ez világos, mint a nap. Márpedig, ha ez így van, akkor a szerénység és az őszinteség a legkevesebb, ami persze, intelligencia kérdése. Szerző: Kovács Zoltán (Az ÉS főszerkesztője) hvg.hu
