Barátságos focimérkőzésen november 10-én, szombaton délelőtt 10 órától a miskolci egyetemi körcsarnokban

A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat rendhagyó találkozójára kerül sor 2012. november 10-én, Miskolcon, az egyetemi körcsarnokban.

A hagyományindító KRSZH Focikupa programja:

10:00 Megnyitó a Miskolci Egyetem Sportcsarnokában (körcsarnok)
Csapatok felsorakozása a szurkolótáborral együtt, majd a közös imádságot a megnyitóbeszédek követik. A csapatokat előtte kisorsoljuk, és kezdetét veszi a mérkőzés. A teremfoci kétszer 12 perces félidős lesz térfélcserével.

A csapatok a következőek:
Jezsuita Roma Szakkollégium – Budapest
Keresztény Roma Szakkollégium – Szeged
Református Cigány Szakkollégium – Debrecen
Evangélikus Roma Szakkollégium – Nyíregyháza
Görögkatolikus Cigány Szakkollégium – Miskolc
EMMI TFFA  Államtitkárság Csapata – Budapest
Apostoli Exarchátus Papi csapata – Miskolc
Miskolci Egyetem Oktatói csapata
Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium csapata – Miskolc

A rendezvény meghívott vendégei:
Dr. Orosz Atanáz püspök – exarcha Képviseli: Dr. Kaulics László főhelynök
Langerné Viktor Katalin Államtitkár asszony
Dr. Patkó Gyula Miskolci Egyetem rektora
Csöbör Katalin Országgyűlési képviselő asszony
Kiss Gábor Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere.
Sas Levente EMMI Főosztályvezető
Kissné Oláh Anita EMMI Egyházi és Civil ügyek koordinátora

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű