Fokozottan figyelnek a borsodi idősekre

Vasárnap délelőtt tartotta beszámoló közgyűlését Miskolcon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség. Csóra György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség elnöke a Borsod Onilne-nak elmondta: B.-A.-Z. megyében a polgárőrök legfontosabb feladata a kistelepüléseken élő emberek biztonságérzetének a javítása. Ennek érdekében ebben az évben meghirdették az idős emberek védelmét.

 – Azt várjuk el a polgárőreinktől, hogy figyeljenek oda az egyedül élő idős emberekre. Télen, a hidegben ne fagyjanak meg, és ne essenek áldozatává utazó bűnözőknek. Épp a közgyűlés után fogunk átadni tíz darab olyan segélyhívó készüléket Sátoraljaújhely környékén fekvő kistelepüléseknek, ahol idős emberek bűncselekmények áldozataivá váltak. Ezzel is támogatnia szeretnénk, hogy az idős emberek, ha baj van, minél hamarabb segítséget tudjanak hívni – jelezte az elnök.

Csóra György kitért arra is, hogy az olyan kistelepüléseken, ahol a rendőrség nincs jelen napi szinten, a polgárőrség szerepe felértékelődik, mert az emberek közvetlenül hozzájuk tudnak bizalommal fordulni, ha valami problémájuk akad.

A megyében 206 egyesületben közel 8 ezer polgárőr teljesít szolgálatot, és egyre másra alakulnak a kistelepüléseken a polgárőr-egyesületek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű