Életmentés a célja a GYEK-nek utalandó millióknak

 A Miskolc Holding Zrt. Igazgatósága az eseti jutalmazás visszafizetésére vonatkozóan  döntést hozott.
2012. 02. 22-i döntésében az Igazgatóság már megállapította, hogy a jutalmazás jogszerűen történt, így a munkavállalóktól a kifizetett jutalom egyoldalú visszakövetelésére munkajogi lehetőség nincs. Azonban a jutalomban részesítettek, maguk felajánlva és az Igazgatóság által is elfogadva, valamint Miskolc Polgármesterének a jutalmak visszafizetésére vonatkozó utasítását figyelembe véve úgy döntöttek, hogy az eseti jutalmakat visszafizetik. A Miskolc Holding Zrt. Igazgatósága pedig mai napon úgy határozott, hogy az így befolyó összeget nemes célra ajánlja fel.
Ezért a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház Gyermekegészségügyi Központját (GYEK) megkeresve, a GYEK vezetőségével egyeztetve, az ő javaslatukat elfogadva a súlyos betegségben szenvedő gyermekek életét megmentő, steril szobák felújítására ajánlja fel az eseti jutalom nettó összegét.
A jogszerűen, teljesítményalapon kifizetett eseti jutalom így a súlyosan beteg gyermekek életének megmentését és gyógyulását szolgálja majd Miskolcon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek