Kezdődik a monnyon le

A mai napon megbukott az Orbán-kormány  – írja közleményében a Jobbik elnöke, alább a folytatás.

 

Egyértelművé vált, hogy az a másfél éves megszorító politika, amellyel a kabinet szinte minden ágazatot és társadalmi csoportot kivéreztetett, értelmetlen áldozatvállalásra kényszerítette az embereket. Ma ugyanott tartunk, ahol a kormány megalakulásakor voltunk. Az államadósság mértéke – az erőltetett csökkentési mánia ellenére – visszanőtt, és nemsokára újra az IMF gyámkodásának lesz kitéve az ország. Ami változott, hogy a magyar emberek még nehezebb anyagi helyzetbe kerültek, még több a kilátástalanul tengődő család. A kabinet eddig tudta hazugságokkal leplezni tehetetlenségét és vétkeit. Ma azonban elfogyott körülötte a levegő.
Azzal, hogy a kormány visszavánszorog az IMF halálos ölelésébe, néhány napra megnyugodhatnak bizonyos pénzügyi körök, de Magyarország gazdasági válsága csak súlyosbodik, hiszen tovább süllyedünk az adósságcsapdában. Az ország ezzel az adósság- és hazugságspirállal soha nem látott mélységbe zuhanhat, amelynek következményei beláthatatlanok. Egyúttal bebizonyosodott, amit ma Magyarországon egyedül a Jobbik mer kimondani: az államadósságunk visszafizethetetlen, ezért azt újra kell tárgyalni.
A jelenlegi helyzetben egyetlen elfogadható politikai lépés képzelhető el, Orbán Viktornak és kormányának le kell mondania, s ki kell írni az előrehozott választásokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek