Holló a hollónak. Mesterházy betett Gyurcsányéknak

A Demokratikus Koalíció sajátos ötlettel próbálta volna kijátszani az országgyűlés házszabályát annak érdekében, hogy az MSZP-ből való kiválásuk után rögtön új frakciót alapíthasson. Gyurcsány Ferenc az előzetes tárgyaláson azt javasolta Mesterházy Attilának, hogy az MSZP szétválásaként jelentse be a tíz fős csoport távozását. Mesterházy szerint azonban a kilépés csak kilépés, azt másképp nem lehet interpretálni.

Legkorábban 2012 áprilisában alapíthat frakciót Gyurcsány Ferenc és kilenc társa. Az MSZP képviselőcsoportjából kivált politikusok a következő hat hónapban – szinte biztosan – Szili Katalin mellett üldögélhetnek majd a parlamenti üléseken mint független képviselők.

A Demokratikus Koalíció számára az utolsó reményt is elvette, hogy Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője a DK-s csoport parlamenti vezetőjének, Molnár Csabának címzett nyilt levelében kinyilvánította, nem véletlen elszólás volt, hogy hétfőn kilépésként jelentette be a tízek távozását.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek