Marad a miskolci gimnázium eddigi neve. A korábban határozottnak tűnő városvezetés lemondott az átkeresztelésről.
Nem lesz közgyűlési előterjesztés a Földes-ügyből, azaz nem változik az iskola neve. Ezt egy mai sajtóreggelin jelentette be dr. Kirza Ákos, Miskolc polgármestere. Az eseményre két renitens miskolci hírportál, az eszakhirnok.hu, illetve az ÉszakOnline nem kapott meghívót.
A minap.hu tudósítása szerint a városvezető „több fontos bejelentést tett: így jelezte, hogy a Földes Ferenc névváltoztatására irányuló kezdeményezés – mérlegelve az érintettek, valamint a lakosok véleményét – nem kerül a közgyűlés napirendjére, ehhez jelen helyzetben a Széchenyi ’56 Emlékbizottság sem ragaszkodik, amely erre irányuló indítványával megkereste a városvezetést”.
Emlékezetes, hogy az emlékbizottság névváltoztatási felvetését korábban támogatta a városvezetés. A közgyűlési frakcióvezetők ezzel kapcsolatos véleményét az Észak-Magyarország napilap közölte, a cikk szeptember 16-án a boon.hu-n is megjelent. Ebben dr. Kiss János, a Fidesz frakcióvezetője „támogathatónak” tartotta a névváltoztatást, hiszen így „a magyar történelemben ismeretlen, kommunista újságíró neve helyett” újra Széchenyi István Gimnáziumként ismerhetnék a patinás intézményt a miskolciak. A KDNP frakcióvezetője, Molnár Péter azt mondta, a névváltoztatásnak már a ’90-es évek elején meg kellett volna történnie. A városvezetés véleményéhez akkor csatlakozott a Jobbik is. Szegedi Márton frakcióvezető azt mondta, „nem értjük, hogy fordulhat elő az, hogy a ‘rendszerváltás’ után húsz évvel Miskolc belvárosában egy országos hírű oktatási intézmény még mindig egy kommunista ideológus nevét hirdeti”.
Az ötletet akkor egyedül az MSZP frakcióvezetője, dr. Simon Gábor vetette el. Ő elmondta, hogy mindez „egy pótcselekvés a városvezetés részéről, azért, hogy az érdemi kérdésekkel addig se kelljen foglalkozniuk”. Szerinte „arra kellene például megoldást találniuk, hogy a Földesben és más intézményekben ne legyen szükség megszorító intézkedések bevezetésére”.
A Földes Ferenc Gimnázium egykori és jelenlegi diákjai a névváltoztatási ötletet nem támogatták, aláírásgyűjtési akcióba kezdtek annak megakadályozása érdekében. Szeptember végéig 38 ezren látták el kézjegyükkel az íveket, melyeket a szervezők az akció lezárultával el is juttattak a városvezetéshez.
A civilek megmozdulása láttán – a frakcióvezetők már említett nyilatkozatai alapján korábban elkötelezettnek tűnő – városvezetés elbizonytalanodott, dr. Kriza Ákos közleményben tudatta, mindkét fél véleményére kíváncsi, s csak ezután hoz döntést. Gyökeresen megváltozott a Jobbik álláspontja is, október 6-án sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a városvezetésnek tiszteletben kellene tartania a miskolciak véleményét. Akkor Szegedi Márton frakcióvezető pontosan arról beszélt, mint jó három héttel korábban az Észak-Magyarországnak a szocialista dr. Simon Gábor, miszerint a névváltoztatási cirkusz csak figyelemelterelés-írja az eszakonline.hu
