Ebből balhé lehet. Élőlánccal védenék a romákat a civilek a Jobbik ellen holnap Hejőszalontán

Civilek készülnek holnap a Borsod megyei Hejőszalontára, ahová a Jobbik fáklyás felvonulást hirdetett. A romák kérésére azt tervezik, hogy élőláncot alkotnak a utcáik köré, hogy őrködjenek a biztonságuk felett. A kezdeményezést az Egymillióan a magyar sajtószabadságért facebookos csoport is támogatja – mondta a Klubrádiónak a csoport vezetője, Fölkel Róbert. A település polgármestere rádiónkkal közölte: a lakosság ellenzi a Jobbik megmozdulását.

A Jobbik közleménye szerin a cigányterror ellen hirdették a felvonulást Hejőszalontán.

A helyi cigányönkormányzat elnökhelyettese a Klubrádiónak elmondta, nem a polgármester hívta a Jobbikot a településre, hanem egy helyi lakos, mert március 23-án megöltek egy ötvenéves nőt saját házában. A rendőrség a bizonyítékok alapján az asszonnyal közös házban élő két fiatal férfi, illetve egy nő megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével.

Azt is megtudtuk, hogy egy magánszemély kért és kapott területfoglalási engedélyt település a focipályájára a Jobbik demonstrációjának idejére. A polgármester, Anderkó József azt mondta, a rendőrség javasolta, hogy engedjék a rendezvényt a sportpályára, mert akkor nem masírozást rendeznek az utcákban. A rendőrség arról biztosított a polgármestert, hogy biztosítják a rendezvényt.

klubradio.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek