Üdvözlöm a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület mai döntését
Miskolcot nem lehet zsarolni. És kész helyzet elé állítani sem.
Ezt már többször világosan elmondtam, de úgy tűnik, újra el kell mondanom.
A Kocsonyafesztivál nem egy kerti parti, nem egy óvodai születésnap, amit néhány lelkes ember egyik napról a másikra megszervez.
Ez egy százezres nagyságrendű tömegrendezvény. Fellépők és árusok százai, öt nagy és számtalan kisebb programhelyszín, hatalmas szervezői és lebonyolítói stáb, komoly logisztikai feladatok, szigorú biztonsági előírások. Egy ekkora rendezvény előkészítése hónapokig tartó szakmai munka, lebonyolítása pedig óriási felelősség.
Ezzel nem lehet játszani!
Nem lehet ma kitalálni, hogy holnaptól valaki fesztivált szervez, aztán bejelenteni egy időpontot, megnevezni egy szervezőt, és mindezt kész tényként közölni Miskolc városával.
Mert tisztázzunk valamit!
A Kocsonyafesztivál megrendezésének van egy nagyon egyszerű képlete:
Miskolc adja a helyszínt, a városi szolgáltatásokat, az infrastruktúrát és a pénzügyi támogatást. A szakmai szervezők a tudásukat és a munkájukat. A védjegyjogosult pedig a Kocsonyafesztivál nevét.
Lehet ezt csűrni-csavarni, de ettől még ennyi a valóság.
Minden szereplőnek megvan a maga feladata, felelőssége és hozzájárulása.
És már bocsánat, de mégis hogyan gondolja bárki, hogy a város kihagyásával választ szervezőt, hirdet időpontot, majd a miskolci önkormányzattól elvárja, hogy mindehhez biztosítsa a közpénzt, a közterületeket és a szükséges szolgáltatásokat?
Hogyan lehet kihagyni a döntésből éppen azt, aki a rendezvény közpénzből történő támogatásáért és a város működéséért felel?
Polgármesterként nekem nemcsak a fesztivál sikere a fontos. Nekem a miskolciak pénzéért, a város működéséért és a rendezvény biztonságos feltételeinek megteremtéséért is felelősséget kell vállalnom. Ezt a felelősséget nem lehet megkerülni. És én nem is fogom megengedni, hogy bárki megkerülje.
Üdvözlöm a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület mai döntését, amellyel visszalépett a szervezéstől. Úgy gondolom, helyesen döntöttek. Egy ilyen rendezvényt nem lehet önös vagy személyes érdekek mentén, a szükséges szakmai és önkormányzati megállapodások nélkül előkészíteni.
Most pedig azt kérem minden érintettől, hogy mindenki foglalkozzon azzal, ami a dolga, és vállaljon felelősséget azért, amit tesz.
Miskolc továbbra is érdekelt a Kocsonyafesztivál megrendezésében. Miskolc város továbbra is szeretne Kocsonyafesztivált.
Miskolc adja a helyszínt, a városi szolgáltatásokat, az infrastruktúrát és a pénzügyi támogatást. A szakmai szervezők a tudásukat és a munkájukat. A védjegyjogosult pedig a Kocsonyafesztivál nevét.
Mert Miskolc nem maradhat rangos téli/tavaszi nagyrendezvény nélkül csak azért, mert valaki nem képes együttműködni.
Egy dolgot pedig mindenki értsen meg:
A Kocsonyafesztivál van Miskolcért. És nem Miskolc a Kocsonyafesztiválért.
