Falusi kisklambóknak csak kobboj –

Október végi lasszók. Mivel már nem menő indiánregényt olvasni és a westernfilmek napja is leáldozott a Rocky Mountain sziklái mögött, talán nem mindenki tudja, mi a lasszó. Szóval az egy olyan eszköz, amit a kobbojok – belpesti értelmiségiül, eltartott kisujjal: kaubojok, de nyári délutánokon a régi bánya kőfalai közt szakadt farmerban, kitérdelt melegítőben búcsúból szerzett forgótárassal, homemade íj-nyíllal és hasonló halálos fegyverekkel gojkómiticset meg winetut és billidökidet játszó falusi kisklambóknak csak kobboj – a szarvasmarhák befogására használtak, Oregontól Új-Mexikóig, bár utóbbi területen már inkább gauchónak hívták óket és a kobbojkalap-rojtos bőrmellény helyett a sombrero-poncho kombóra esküdtek és időnként indián asszonyokat vettek feleségül, akik közül például a navahók gyönyörű tányérokat festettek. Ma már nem festenek, bemész a navajo native store-ba tányéré’, bezsákolod a legmenőbbet, aztán itthon az első vendég, akinek büszkén az orra alá dugod, milyen frankó cuccot hoztál Ámerikából, megfordítja: Made in China. Ezér’ maradj inkább itthon és biciklizzé, kerékpározzá, bringázzá, tekerjé, rajzolj ilyen szép lasszókat – vagy ne – és élvezd az őszt, mert ilyenkor is jó ám az országúton hasítani a kilométereket (MTA aspiránsok szerint kilómétereket, aminek a rövidítése: km-er).