Simon Kapitány: „Banki gyámság alá helyezik Miskolcot”

Simon Gábor: „Banki gyámság alá helyezik a várost”

Dr. Simon Gábor, az MSZP frakcióvezetője szerint a hitelfelvétel nem jelent megoldást Miskolc pénzügyi problémáira. A politikus elsősorban a szerződés feltételeit és a visszafizetés bizonytalanságát kifogásolja.

A hitelszerződéssel tulajdonképpen a banki gyámság alá helyezik a várost.

Simon Gábor elmondta, hogy a bank a mérlegét érintő gazdasági döntésekhez is hozzájárulást kér, mert bizonytalannak látja a kölcsön megtérülését. A zárt ülésen arra is rákérdezett, hogy mikor és milyen forrásból fizetik majd vissza a hitelt.

Erre sem volt megnyugtató válasz

– mondta. Beszámolója szerint a városvezetés részéről két magyarázat hangzott el. Az egyik az volt, hogy a felvett hitelt nem kívánják elkölteni, a másik pedig az, hogy kormányzati segítségben reménykednek. Simon Gábor ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a város a jelenlegi költségvetését még az Orbán-kormány által meghatározott gazdálkodási környezetben fogadta el. Szerinte ezért különös, hogy a jelenlegi városvezetés most az új kormány segítségétől várja a pénzügyi helyzet rendezését. A frakcióvezető a nyilvános ülésen elfogadott, gazdasági intézkedési tervről szóló határozatot is bírálta.

A közgyűlés lényegében arra kötelezte a polgármestert, hogy lássa el a munkaköri kötelezettségét

– fogalmazott. A politikus szerint a kiadások csökkentése, a bevételek beszedése és a hatékony működtetés minden városvezetés alapvető feladata. Úgy látja, Miskolcon a működésre egyre kevesebb pénz jut, miközben olyan kiadásokra továbbra is költenek, amelyek mögött szerinte politikai szándék áll. Példaként a rendezvényekhez kapcsolódó beszerzéseket említette, mint a közelmúltban nagy visszhangot kiváltó narancssárga dzsekis ügy.

 

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű