„Ne csodálkozzatok, testvéreim, ha gyűlöl titeket a világ” – húsz éve halt meg Szögi Lajos

A beszéd, melyet Kónya József nyugdíjas református lelkész, az áldozat barátja mondott el a Szögi Lajos halálának évfordulóján rendezett megemlékezésen 2024. október 10-én, Olaszliszkán.

Testvéreim!

János 1. levele 3. fejezetének 13. és néhány azt követő verse a református egyházban a mai napra kijelölt újszövetségi igeszakasz:

„Ne csodálkozzatok testvéreim, ha gyűlöl titeket a világ! Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életre, mert szeretjük testvéreinket. Aki nem szereti a testvérét, az a halálban van. Aki gyűlöli a testvérét, az embergyilkos. Azt pedig tudjátok, hogy az embergyilkosnak nincs örök élete.

Abból ismerjük meg a szeretetet, hogy ő az életét adta értünk, azért mi is tartozunk azzal, hogy az életünket adjuk testvéreinkért. Aki pedig világi javakkal rendelkezik, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, és bezárja előtte a szívét, abban hogyan lehetne az isten szeretete?”

Az ige után az én gondolataim:

Kik közelebbről, kik messzebbről, de eljöttünk hogy megemlékezzünk egy két évtizede történt érthetetlen tragédiáról, egy rettenetes gyilkosságról, de leginkább az áldozatról, Szögi Lajos tanár úrról. A gyermekről, a férjről, az édesapáról, a munkatársról, a természet szeretetében kollégáról, aki oly sokat tett a magyar környezeti nevelésért.

Ott voltunk a koporsója mellett, a sírjánál, éreztük az együttérzés hatalmas erejét, s azt a torokbénító rettenetet, ami még a vigasztaló éneklésben is akadályozott bennünket

A megemlékezés egy csoportja. Bal oldalon Szögi Lajos édesapja

S aztán a nagy csend. A hihetetlennek tűnő, úgy ahogy nyilvánosságra került adatok a test állapotáról, a szörnyű kegyetlenségről, a vadállati indulatokról, amik a kegyetlen halált okozták.

Jaj és jaj! Még mások azzal foglalkoznak, hogy hogyan bújhatnának ki a törvényes felelősségre vonás alól, addig bizonyára vannak olyanok is, akik a mai napig is szorongást, felelősséget éreznek azért, az ott és akkor kialakult helyzetért.

Elmúlt? Nem? Vége van? Nincs! Csak eltűntek! Azok is, akik a törvény tett félre, azok is, akik félelemből, vagy restellkedve tűntek el, valahol az országban, vagy külföldön. Itthon és a világ más részében is igaz, a lelkiismeret bántalma elől nem lehet elmenekülni. Csak egy út van, az őszinte megbánás, a bocsánatkérés, a gyilkossághoz is elvezető önzés leküzdése.

Napjainkban nagyon nehéz áldozatról, áldozatvállalásról beszélni, mert mindenki csak magának akar kedvezni, és sokszor még a családja, a rokonai, a szomszédai, a munkatársai sem érdeklik. Csak ő saját maga.

S akkor itt vagyunk mi. Akik számára a mai nap, a szent megemlékezés napja. Felidézzük a tanár úr kedves hangját, szavait, kiváló humorérzékét, a mindig tettrekész és ügyes egyéniségét.

„Ne csodálkozzatok testvéreim, ha gyűlöl titeket a világ” – kezdi a mai ige. A szelídségetekért, a megbocsátó lelketekért, a tesvérszeretetetekért. De hát aki nem szereti a testvérét, az a halálban van. Aki gyűlöli a testvérét, az embergyilkos, akinek nincs örök élete. Ezek szerint semmivé válik.

Kónya József nyugdíjas református lelkész beszédet mond barátja halálának 20. évfordulóján

Abból ismerjük meg a szeretetet, hogy ő az életét adta értünk. Igen, Krisztusról van szó. Tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért. Ezért mi is. „Aki pedig világi javakkal rendelkezik, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved és bezárja előtte a szívét, abban hogy lehetne az Isten szeretete?” – mondja az ige.

Ebben a kérdésben egyértelműen megfogalmazódik a keresztény hozzáállásnak és viselkedésnek a lényege. Nem ütni, inkább simogatni. Nem harácsolni, hanem adakozni, segíteni. Nem elmenekülni a józanság elől, hanem józan ésszel, de nem hideg szívvel képviselni – s ha tudjuk megvalósítani – a Krisztus urunktól tanult szeretetet.

Mai gondolatainkat ezért abba az irányba próbálja terelni az ige, hogy ne a szörnyű élményre gondoljunk – bár húsz év után sem tudjuk felejteni -, ne az elszököttek foglalkoztassanak bennünket, hanem legyen nyitva a szívünk azok iránt, akik bármiben, így az emberszeretetben is szükséget szenvednek.

S ha az itt kegyelettel állók lelkisége bárkit is megérintene – akár elkövetőt is -, jöjjön el jövőre is a megemlékezésre!

Dicsőség Istennek!