A könyvből kiderül, hogy a vidéki vízipóló fellegvárai az 1920-as évek elején Miskolc, Orosháza és Eger voltak. Szeged a fasorban sem volt. A lelkesedésen kívül szinte minden más feltétel hiányzott ahhoz, hogy kiépülhessen a sportág új otthona. Aztán váratlanul olyan sikerszéria következett, ami az országos politika és sportvezetés figyelmét is ráirányította Szegedre. Ezen időszak szereplőinek neve ma alig ismert, pedig nélkülük nem lenne vízilabda Szegeden. Bíró Dániel nekik állított emléket a könyvvel.
Többek között felidézi Hay Pál alakját is, akinek meghatározó szerepe volt abban, hogy Szegednek első osztályú vízilabdacsapata lett. A Wanie fivérek, Rezső és András sportsikereikkel járultak hozzá ahhoz, hogy 1930-ban megépülhessen a SZUE, Szeged első uszodája a Torontál téren. Megismerhetjük Maróthy András történetét is, akit az 1956-os forradalom után meghurcoltak. Szalma Ferenc operaénekes, a vízilabdázás talán legszebb hangú kapusa, valamint Rengei Cila életútja szintén helyet kap a kötetben.
Bíró Dániel könyve rengeteg adattal és ténnyel dolgozik. A szerző megszámlálhatatlanul sok órát töltött levéltárakban állambiztonsági és hadtörténeti dokumentumok után kutatva. Munkája mégsem száraz adattár: az életrajzokat és családtörténeteket olvasmányosan, egymásba fűzve tárja az olvasó elé. Közben megelevenedik az adott kor politikai és társadalmi világa is: a harmincas-negyvenes évek fojtogató légköre, majd az ötvenes évek beszűkült, szigorúan ellenőrzött világa.
Bíró Dániel frissen megjelent könyvének borítóján Wanie András, aki 1931-ben aranyéremmel tért haza Szegedre a párizsi Európa-bajnokságról a 4×200-as magyar gyorsváltóval. Egy év múlva bronzérmet szerzett a stafétával a Los Angeles-i olimpián. „A pólótudomány alfája az úszás” – ezzel az idézettel indítja könyvét Bíró Dániel, aki maga is hosszú éveket töltött el az uszodában, jelenleg vízilabdaedző Szegeden.
