Az egykori Lenin Kohászati Művek volt vezérigazgatója, kamarai és szakmai szervezetek korábbi vezetője, tiszteletbeli elnöke, a régió neves és befolyásos vállalkozója szeptember 27-én hunyt el, 78 évesen.

Búcsú dr. Tolnay Lajostól – ezzel a címmel kezdődik a Borsod Abaúj Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara frissen posztolt FB-bejegyzése.

Tolnay Lajos kohómérnök hetvennyolcadik születésnapján, szeptember 27-én elhunyt. A diósgyőri kohászat egykori vezérigazgatója, az Észak-magyarországi Gazdasági Kamara, majd a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara korábbi elnöke, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület örökös, tiszteletbeli elnöke volt. A régió elismert szakembere, meghatározó vállalkozója évtizedeken át.

Gazdag, sokrétű életútja szorosan összefonódott Miskolccal és a magyar nehézipar történetével – foglalja össze a rövid nekrológ. A Földes Ferenc Gimnáziumban érettségizett, majd a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen szerzett kohómérnöki diplomát. Szakmai pályájának meghatározó állomása volt a diósgyőri kohászat.

(Korabeli fotója az akkori megyei napilap 1985. január 19-i számában)

Közéleti és gazdasági szerepvállalása később országos jelentőségűvé vált. 1990 és 1994 között az Észak-magyarországi Gazdasági Kamara elnökeként, majd 1995-től 2000-ig a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökeként dolgozott a magyar vállalkozások és a gazdasági érdekképviselet megerősítéséért.

MKIK-elnöki időszakához jelentős kamarai változások kapcsolódnak. A nemzetközi gyakorlatot követve kezdeményezte és segítette a hazai kamarai rendszer átalakítását, a korszerű gazdasági érdekképviselet feltételeinek megteremtését.

„Dr. Tolnay Lajos életútját egyszerre jellemezte a mérnökszakma iránti elkötelezettség, a gazdaság és a közösség szolgálata. Miskolchoz, a kamarához nem csupán tisztségei, hanem személyes kapcsolatai is erősen kötötték. Kamarai közösségünk tisztelettel és kegyelettel megőrzi emlékét” – zárul a kamarai megemlékezés.

(A Déli Hírlap napilap 1988. december 31-i tudósítása)

(Fotó és cikkrészlet az Észak-Magyarország 1997. december 13-i számából)