A Tisza egyik választási ígérete volt, hogy létrehozzák a Nemzeti Sajtóalapot, aminek forrásaira nyomtatott és digitális sajtótermékek is pályázhatnak majd. Az új médiatörvény is utalt az alapra, részleteket azonban nem igazán hallottunk eddig róla. Számítasz arra, hogy létrejön az alap?
Nem foglalkoztam vele, mert engem annyira nem érint. Egyébként szerintem lesz sajtóalap.
Ha létrejön az alap, pályáznál belőle állami támogatásra?
Nem tudom. Nekem ezekkel a támogatásokkal, pályázatokkal kettős viszonyom van, mert valamikor látom értelmüket, máskor meg azt gondolom, hogy zéró értelmük van. Mármint abból a szempontból, hogy jó-e a közönségnek és a médiumnak, tényleg fejlődik-e tőle az adott médium vagy vállalkozás. Az EU-s támogatásokkal kapcsolatban is sokszor azt látni, hogy öntik a pénzt a cégekbe, aztán nem javul a vállalkozások fenntarthatósága, termelékenysége vagy hatékonysága. Máskor viszont az ellenkezőjét látom. Például én is sokat profitáltam, tanultam a korábban elnyert pályázatokból. Most elgondolkodtam azon, hogy a helyi médiát lehetne kicsit más szinten is csinálni. Nem mondom azt, hogy nem érdekel a sajtóalap, de attól függ, hogy mi lesz a kiírásban.
Szerinted mi a vidéki újságírás jövője, hogyan tudnak majd a lapok jól működni a következő években?
Fogalmam sincsen, mert annyi minden megváltozott. Például most sokan mondják, hogy térjenek vissza a közmédia körzeti stúdiói. Szerintem teljesen felesleges lenne. Elképzelhetetlen, hogy az emberek figyelmét le lehessen kötni olyan jellegű adásokkal, mint amik 15 évvel ezelőtt voltak. Régen egy falusi rádióriport összeállításához kellett öt ember: egy sofőr, egy szerkesztő, egy rádióriporter, egy vágó és egy hangmérnök. Lementek a faluba egy autóval, és amikor visszaértek a körzeti stúdióba, le lehetett adni az adást az esti híradóban. Ma ezt egy ember megcsinálja egy telefonnal. Amikor ilyen léptékű változásokról van szó, akkor nehogy visszatérjünk a 15 évvel ezelőtti dolgokhoz. De az biztos, hogy a munkának neki kellene valahogy állni, mert ami most van, az siralmas.
Mennyire súlyos a helyzet?
Katasztrofális a helyzet, a helyi nyilvánosság itt gyakorlatilag megszűnt. Látjuk országosan a lövészárkokat, de vidéken nem csak a lövészárkokról van szó, hanem arról, hogy mi az, ami kitudódik, mi lesz közös tudás. Annak idején ez volt a Müzli egyik elindítója. Láttam, hogy néhány, hírekre fixált ismerősömmel tök természetességgel beszélünk a helyi történésekről, mások pedig komoly helyi ügyekről sem tudnak. És akkor Pécs még jó helyzetben van. Mert Mohácson vagy Siklóson, 10-20 ezer fős városokban zéró nyilvánosság van. Pletykák és Facebook-csoportok vannak, plusz az ingyenes Informayer című hirdetőújság, amiben az önkormányzat vesz egy oldalt, amit sokszor lejáratásra használ.
Akkor neked sincs még megfejtésed erre a problémára.
Szerintem nem is nekünk kellene megfejteni. Hiszek abban, hogy meg kell kérdezni az embereket, hogy szerintük hogyan lenne jó. Ez egy termékfejlesztési folyamat. Meg kell nézni, hogy mi a feladat, és azt végigvinni. Tudom, hogyan kezdeném el a folyamatot, de a végét nem látom. Mint ahogy a hírlevélnél sem tudtam öt évvel ezelőtt, hogyan néz majd ki 2026-ban.
