Újra a Fenntarthatóság Szimbólumai között a MiReHu – zsinórban negyedszer

fenntarthatóság szimbóluma2026 csoportkép

 

Ismét rangos szakmai elismeréssel gazdagodott a MiReHu Nonprofit Kft.: a társaság idén is elnyerte a Fenntarthatóság Szimbóluma díjat. A Trade magazin által meghirdetett pályázaton ezúttal a WEEEsszatérünk kampányt díjazta a szakmai zsűri. A MiReHu immár negyedik egymást követő évben részesül az elismerésben.

Hetedik alkalommal hirdette meg a Trade magazin a Fenntarthatóság Szimbóluma pályázatot, amelynek célja, hogy bemutassa és elismerje a környezetre és a társadalomra pozitív hatást gyakorló kezdeményezéseket, jó gyakorlatokat és innovációkat.

A megmérettetésen idén nyolc pályázat részesült elismerésben. A MiReHu WEEEsszatérünk – kampány című pályázata a CSR környezeti kategóriában nyert elismerést.

A kampány az elektromos és elektronikai hulladékok megfelelő kezelésének fontosságára hívja fel a figyelmet kreatív és széles körű kommunikációs eszközökkel. Célja, hogy a lakosság számára közérthető módon mutassa be az elektronikai hulladékok felelős kezelésének jelentőségét, ösztönözze a tudatos hulladékkezelési szokásokat, és hozzájáruljon a körforgásos gazdaság szemléletének erősítéséhez.

A pályázatokat előszűrést követően szakmai zsűri értékelte többek között a bemutatott kezdeményezések eredményei, újszerűsége, valamint társadalmi és környezeti hatása alapján. A zsűri értékelése szerint a díjazott programok és projektek olyan eredményeket, innovációkat vagy szemléletformáló megoldásokat mutatnak be, amelyek mások számára is példaértékűek lehetnek.

A MiReHu számára különösen fontos az idei elismerés, hiszen ez már a negyedik egymást követő év, amikor a társaság a Fenntarthatóság Szimbóluma lehet. A sorozatos szakmai visszajelzés megerősíti, hogy a hulladékgazdálkodási feladatok mellett a a lakosság fenntarthatósági edukációjának is kiemelt szerepe van a környezettudatos jövő megteremtésében.

  1. szeptember 23-án került megrendezésre a tapolcai Business Days konferencia, mely az FMCG-szektor egyik meghatározó szakmai eseménye, amelynek keretében hagyományosan adják át a Fenntarthatóság Szimbóluma díjakat.

A MiReHu ezúton is köszöni a szakmai zsűri elismerését, valamint mindazok munkáját és együttműködését, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy a fenntarthatóság és a felelős hulladékgazdálkodás üzenete és a környezettudatos szemlélet minél több emberhez eljusson.

További információ kérhető: sajto@mirehu.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű