Mély megrendüléssel közölte a gyászhírt a Miskolci Szabó Lőrinc Általános Iskola. Elhunyt az intézmény alapító igazgatója, Lázár Gyuláné, akit generációk ismertek Margó néniként.

Forrás: Facebook/Miskolci Szabó Lőrinc Általános Iskola
A gyászhír felidézte az emlékeket
„Vannak emberek, akiknek munkája nem ér véget akkor, amikor becsukják maguk mögött az iskola ajtaját” – idézte fel az iskola a megemlékezésben. „Margó néni” nemcsak vezette az iskolát, hanem annak közösségét és pedagógiai szemléletét is formálta. Kiemelten fontosnak tartotta a tehetséggondozást, a magas színvonalú oktatást, a nyelvtanulást és az újító pedagógiai módszereket. Nevéhez fűződik a Szabó Lőrinc Iskoláért Oktatási Alapítvány létrehozása is, amely több mint három évtizede segíti a gyermekeket és a pedagógusokat. Az egykori igazgató a nyugdíjba vonulása után sem szakadt el az intézménytől. Élete végéig fontos volt számára annak sorsa, és még 2024-ben is részt vett Szabó Lőrinc örökségének ápolásában, az Ima a gyermekekért című kötet megszületésében.
„Az alapok, amelyeket ő tett le, ma is tartanak bennünket” – írták.
