Szapulát egy közmunkás (hentes) gyilkolta meg, a hátterében nincs politikai vagy rasszista szál

– Képviselő volt, a polgármester asszony jobb keze és ő adta ki a feladatot a közmunkásoknak is. Az egyikük ma reggel láthatóan rendkívül ittas állapotban érkezett dolgozni és szépen elmondta neki, hogy nem így kellett volna érkeznie. Annál is inkább, mert a munkaügyi központból felügyelők is jöttek volna – kezdte a Blikknek az áldozat rokona.

Elmondása szerint a részeg férfi, E. László ezen nagyon felhúzta magát, kivette a zsebéből a kést és hátulról nyakszirten megszúrta Jánost. Úgy tudjuk, az egyébként hentes végzettségű támadó ezután hazament. Szapula a szegény embereket szolgálta

Szapula a szegény embereket szolgálta

– Váratlanul rontott rá szegényre, valójában semmiféle előjele nem volt. Politikai ellentétről pedig egyáltalán nem beszélhetünk, ennek egyébként sincs semmi köze a támadáshoz – világított rá forrásunk.

Szapula János a 2024-es önkormányzati választásokon a Romajó Egyesület jelöltjeként lett képviselő Taktakenézen, mellette a település roma nemzetiségi önkormányzatának is tagja volt. Felügyelőként a közmunkásokat koordinálta.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű