Diósgyőri vár. Nincs bejelentett pontos időpont arra, mikor nyithatja meg ismét kapuit

796098170 28147596968267758 8734277058038272366 n

Alig lehet felismerni a Diósgyőri várat, szinte egy teljesen új épületet húztak fel a milliárdos felújítás során

 

Újabb szakaszához érkezett a miskolci Diósgyőri vár több éve tartó rekonstrukciója. A friss drónfelvételek alapján mind a négy saroktorony tetőt kapott, így az épületegyüttes sziluettje jelentősen eltér attól, amit az elmúlt évtizedekben megszokhattak a látogatók, írta meg a Pénzcentrum.

A több mint tízmilliárd forintos beruházás ugyanakkor továbbra is megosztja a közvéleményt és a szakmát. Egyesek szerint látványos és méltó módon idézi fel a középkori vár egykori formáját, mások viszont úgy vélik, hogy a rekonstrukció túlságosan eltávolodott a történelmi rom eredeti állapotától.

Több ütemben zajlik a Diósgyőri vár újjáépítése

Diósgyőri vár története egészen a középkorig nyúlik vissza, fénykorát Nagy Lajos király idején élte. Az évszázadok során jelentősége fokozatosan csökkent, a 17. század végére pedig lakhatatlanná vált. Régészeti feltárása az 1960-as években kezdődött, majd a 2010-es években nagyszabású rekonstrukció indult.

2014-ben mintegy 2,7 milliárd forintból építették újjá a vár jelentős részét. Az újabb, 2021-ben indult beruházás ennél jóval nagyobb léptékű: a kivitelezési szerződést nettó 12,7 milliárd forint értékben kötötték meg.

A fejlesztés során nemcsak a meglévő falak helyreállítását, hanem a vár egyes korábban csonkán maradt részeinek visszaépítését is tervezték. Megújulnak a palotaszárnyak és a belső terek, emellett a látogatói infrastruktúra bővítése is a projekt része.

Több dolog is nehezítette a munkát

A kivitelezés nem haladt zökkenőmentesen. 2021 őszén statikai problémák merültek fel a négy toronynál, amelyek megerősítésére is szükség volt. A kivitelező közel 1,92 milliárd forintos többletigényt jelzett, ami a beruházás jelentős csúszásához és a munkálatok átmeneti leállásához vezetett.

Az egyik leglátványosabb mérföldkő idén májusban következett be, amikor a délnyugati, korábban csonkán álló toronyra is tetőszerkezet került. Ezzel mind a négy torony tetőt kapott.

A rekonstrukció már korábban is komoly szakmai vitákat váltott ki. A kritikusok szerint az újjáépítés több ponton túllép a bizonyítható történelmi rekonstrukció határain, és olyan építészeti elemek is megjelentek, amelyek pontos formájára nincs egyértelmű történeti bizonyíték.

Lővei Pál művészettörténész korábban élesen bírálta a koncepciót, és arra figyelmeztetett, hogy az újjáépített vár azt a látszatot keltheti, mintha pontosan ilyen formában állt volna a középkorban. A Kortárs Építészeti Központ szintén foglalkozott a projekttel, és a műemlékek visszaépítésének szakmai kérdéseit, illetve az eredeti történeti rétegek megőrzésének problémáját hangsúlyozta.

rekonstrukció mellett ugyanakkor szakmai érvek is megjelentek. Szekér György építész-művészettörténész szerint a vár több része régészeti és művészettörténeti adatok alapján hitelesen rekonstruálható. A koncepciót a műemléki tervtanács is elfogadta, így a beruházás építési engedélyt kapott.

A friss drónfelvétel újra fellángolta a vár külsejéről szóló vitát. A közösségi médiában egyaránt megjelentek elismerő és erősen kritikus vélemények. Egyes kommentelők lenyűgözőnek tartják az új látványt, mások szerint a rekonstruált épületnek már kevés köze van az általuk ismert történelmi várhoz.

A látványos építési munkálatok ellenére a Diósgyőri vár egyelőre nem látogatható. A hivatalos tájékoztatás szerint a rekonstrukció miatt továbbra is zárva tart, és jelenleg nincs bejelentett pontos időpont arra, mikor nyithatja meg ismét kapuit a nagyközönség előtt.

Egy válasz

  1. A Diósgyőri Várat nem lehet megnyitni a mai formájában, Toca és csapata nem kezdték el kiépíteni a közműcsatlakozásokat. Itt messze nagyobb a csúszás, mint a Barlangfürdő esetén volt, csak az okok azonosak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek