600 méternyi napenergiás fényfüzér díszíti a Deák teret a Bosch kalandnapja után
Miskolc, 2026. augusztus 29. – Városi kalandjátékkal, elektromos kerékpáros élményekkel, gyerekprogramokkal és belvárosi fejlesztéssel várta a miskolci családokat a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. szombaton. A vállalat második alkalommal rendezte meg a Bosch Jövőbarát Tech Kalandnapot a Deák téren, ahol a fenntarthatóság és a technológia egész napos interaktív élményként volt jelen.
A program látható nyomot hagy Miskolc belvárosában, a Bosch munkatársai a rendezvényhez kapcsolódóan megújították a Deák téri parkot, évelő növényeket ültettek és napelemes LED fényfüzérekkel díszítették fel a tér fáit. Mindez a helyszínen marad, így a rendezvény után is gazdagítja Miskolc belvárosi közösségi terét. A napelemes díszkivilágítást 10 fára tették fel a Deák téren, minden fára 60 méternyi LED fényfüzért telepítettek, összesen 600 méternyi új fényt adva a térnek.
A rendszer, amelynek telepítését a fák védelme érdekében szakemberekkel együtt tervezték meg, napenergiát használ, működéséhez nincs szükség hálózati áramra, ezért nem növeli a közterület energiafogyasztását, használat közben pedig közvetlen szén-dioxid-kibocsátással sem jár. A park megújítását a Bosch munkatársai már a rendezvény előtti napokban elkezdték. Augusztus 26-án 18 kolléga ültetett növényeket és végezte a parkfelújítást egy szakképzett kertészmérnök koordinálásával.
Hibrid kalandjáték a belvárosban
A nap egyik központi programja a Bosch City Challenge 2.0 volt. A városi kalandjáték a Deák térről indult és oda is tért vissza. A családok, gyerekek, szülők és baráti társaságok saját telefonjukon, online platformon keresztül követték a feladatokat, közben Miskolc belvárosának helyszíneit járták végig. A játékvezető végig a résztvevők kezében volt, a telefonjukon keresztül kapták az instrukciókat. Az állomásokon fenntarthatósághoz, technológiához és mobilitáshoz kapcsolódó kihívásokat oldottak meg. A város így a program aktív szereplőjévé vált, a résztvevők pedig a Deák tér környékét fedezhették fel új nézőpontból.
A fenntartható mobilitást több programelem is közelebb hozta a látogatókhoz. Az érdeklődők elektromos kerékpárokat próbálhattak ki egy rövid tesztpályán, a VR-szemüveges e-bike élmény pedig egy virtuális téli kerékpározást idézett meg, ahol a résztvevők a Bükk havas emelkedőin tekerhettek, miközben az elektromos kerékpár a terepviszonyokat is szimulálta. A gyerekek kerékpáros ügyességi pályán gyakorolhatták az egyensúlyozást, a kanyarodást és az akadályok leküzdését, míg a reflexfal a gyors reakciókat, a szem-kéz koordinációt és a koncentrációt tette próbára.
A gyerekzónában lábbal hajtható autók, játékok és emlékfotó-készítés várta a családokat. Az interaktív zöld standon a Bosch egészség-, biztonság- és környezetvédelmi csapata játékos formában mutatta be a szelektív hulladékgyűjtést és a környezetvédelem alapjait. A gyerekek egyszerű feladatokon keresztül találkozhattak azokkal a mindennapi döntésekkel, amelyekkel ők is tehetnek a környezetükért.
„A Bosch Jövőbarát Tech Kalandnap célja, hogy a fenntarthatóságot és a technológiát kézzelfogható, közös élménnyé tegye a miskolci családok számára. Idén is fontos volt számunkra, hogy a program után is maradjon valami a városban. A Deák téri park megújítása és a napelemes díszkivilágítás olyan fejlesztés, amely minden este láthatóvá teszi ezt a szemléletet. Hiszünk abban, hogy a Bosch miskolci jelenléte akkor igazán értékes, ha a helyi közösség mindennapjaihoz is hozzáad” – mondta Suszter Szabina, a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. HR vezetője.
Fenntarthatóság a mindennapokban
A miskolci Bosch számára a fenntarthatóság a mindennapi működés része. A Bosch csoport telephelyei, köztük a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. is, 2020 óta karbonsemlegesen működnek. A miskolci autóipari Bosch vállalat a villamosenergia- és földgázfelhasználásból, valamint a bérelt gépjárművek üzemanyag-fogyasztásából származó szén-dioxid-kibocsátását teljes mértékben kompenzálja, emellett zöld energiát használ. A gyár 2025-ben több mint 800 MWh energiát takarított meg energiahatékonysági fejlesztésekkel. A korszerűsítések között szerepelt a világítás modernizálása, a sűrített levegős rendszer szivárgásainak megszüntetése, a légtechnikai berendezések fejlesztése, energiahatékony hűtőberendezések telepítése és a tetőszigetelés felújítása.
A fenntartható mobilitás a gyár működésében is jelen van. A miskolci Bosch parkolójában 12 töltőpontos elektromos töltőpark működik, amely a vállalati és munkavállalói elektromos járművek töltését támogatja. A vállalat szintén kiemelt figyelmet fordít az újrahasznosításra. A gyárban keletkező hulladékokból új használati tárgyak készülnek, többek között kupakgyűjtő edények, polcok és plakáttartók.
A Bosch a telephelyen belül rendszeresen szervez szemléletformáló programokat. A vállalat minden évben csatlakozik többek között a Föld órájához, az Autómentes Naphoz, a Műanyagmentes Júliushoz és az Európai Hulladékcsökkentési Héthez. Emellett rajzversenyeket szervez óvodások és iskolások körében, valamint szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos versenyeket hirdet a munkatársaknak és a termelési osztályoknak.
A Bosch Jövőbarát Tech Kalandnap tavaly indult Miskolcon. Az első eseményen a vállalat munkatársai növényeket ültettek, padokat, kukákat és korlátokat festettek a Deák téren. A Bosch idén ünnepli fennállásának 140. évfordulóját. A jubileum helyi szinten is alkalmat ad arra, hogy a vállalat megmutassa, miként kapcsolódhat össze a technológiai innováció, a fenntarthatóság és a közösségi szerepvállalás.
A kalandnapon készült képek ezen a linken érhetők el:

