A városvezető azzal kezdte, hogy leszögezte: a közösségi közlekedés működtetése évente „több milliárd forinttal többe kerül”, mint amit az MVK saját bevételeiből, valamint az önkormányzati támogatásból elő tud teremteni. A hiányzó összeg 2019-ben 3,8 milliárd forint volt, 2024-ben azonban már elérte a 10 milliárd forintot. A hiány – folytatta a polgármester – átkerült a Holding rendszerébe, és végső soron pedig a hitelekbe. Ezekből finanszírozták a működést, és sok ezer miskolci megélhetését.
Az egyre nehezebb helyzetből való kilábalást belső döntésekkel is igyekeztek segíteni az MVK-nál, ahol racionalizálták a működést, takarékoskodtak, munkafolyamatokat, szerződéseket néztek át, párhuzamosságokat szüntettek meg.
– Jobb rendszert akarunk, olyan közösségi közlekedést, ami akkor és oda viszi el az embereket, amikor és ahová menniük kell – hangoztatta a döntések kapcsán Tóth-Szántai József.
Ehhez azonban új állami szerepvállalás kell
– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy 2020-ban szűnt meg a korábbi közvetlen állami működési hozzájárulás, ami mintegy fél milliárd forintot jelentett.
Azóta is vannak támogatások, tarifakompenzációk, járműbeszerzési programok és rendkívüli támogatások – sorolta a városvezető –, ugyanakkor jelenleg nincs olyan, több évre kiszámítható finanszírozási rendszer, amelyben az állam és a nagyvárosok előre tudják, ki milyen arányban finanszírozza egy regionális központ közösségi közlekedését. Mindeközben drágult az üzemanyag és az energia ára, nőttek a bérek.
Ez azonban nemcsak Miskolcra, hanem minden magyar nagyvárosra igaz, minden magyar nagyvárosi közösségi közlekedés problémája, legyen szó Debrecenről, Szegedről, vagy Pécsről – mutatott rá.
Szeptemberi változások
A napirendet Kiss Péter műszaki koordinációs ügyintéző ismertette. Hangsúlyozta, hogy szeptember 1-jétől változások lépnek életbe az MVK Zrt. menetrendjében, ami hatékonyabbá válik, és takarékosabb működést biztosít. Új viszonylatok, körjáratok és gyorsjáratok, korábban nem létező közvetlen kapcsolatok jönnek létre. A változásokról IDE kattintva tájékozódhat.
Nincs vita
Három frakcióvezető, három vezérszónok szólt hozzá az előterjesztéshez. Meglepően nagy egyetértés mutatkozott például az állami szerepvállalás visszaállításában, valamint abban, hogy a jelenlegi keretek között nem hozható vissza teljes egészében a sokat emlegetett 2019-es menetrend.

4 Responses
Mokrai Mihály képviselő javaslata a polgármester részére a mai közgyűlésen az MVK problémáinak megoldására :
„Venni kell egy üveg bort vagy pálinkát, fel kell menni és azt mondani, hogy ‘Dávid, állítsd vissza Miskolc tömegközlekedés finanszírozását és akkor megoldódnak a problémák'”
Attól eltekintve, hogy ezt véleményünk szerint a Btk.-ban úgy hívják, hogy ‘hivatali vesztegetés’, DOKTOR Mokrai gondolkodásáról is sokat elárul az ügyek intézésével kapcsolatban… ”
facebook.com/miskolcireakcio
Nem értem pl. azt sem, hogy egy ekkora forráshiánnyal működő közlekedési vállalat esetén, miért kell elfogadni a vármegye bérletet? Megkapja a különbözetet az önkormányzat, vagy ez is csak egy lázári nem teljesülő ígéret maradt?
Megyei jogú városok nevében mit akar ez tárgyalni?Ne tárgyaljon csak senki nevében,nem kér belőle egyik se.Majd pont a bohóc-kretén lartpourlart társulat fogja össze a nagyvárosokat,mikor megállókat nem képesek tisztán tartani.
Miskolc újragondolja és újraszervezi.Látjuk 2007-től milyen sikeresen működik ez a folyamat.Elsejétől a ki tudja már hanyadik nekifutásra.