Megjelent a Műút idei első száma, a százegyedik, amely július utolsó napjaiban látott napvilágot. Az előző a 100. jubileumi lapszám 2025. december 17-én jelent meg, azaz több mint fél évvel ezelőtt. Sokat kellett várni az újra. Az okok a finanszírozásra vezethetők vissza, tudta meg a boonm.hu Jenei Lászlótól, a miskolci kiadású irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat főszerkesztőjétől.
– A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) kiírta a pályázatot, mi kaptunk is támogatást a folyóirat nyomtatott változatára, valamint az online megjelenésre, ám az összeget a mai napig nem kaptuk kézhez – mondta lapunknak a főszerkesztő. – Húszéves lesz jövőre a Műút, de most volt először, hogy az év első felében nem jelent meg nyomtatott formában a lap. Most viszont úgy tűnik, hogy az év második felében további három lapszám jöhet ki, már ha megérkezik végre a támogatás.

A színház van ezúttal a Műút középpontjában
A mostani megjelenés egyébként Tóth-Szántai József miskolci polgármesternek köszönhető.
