Az Omegás Molnár lecikizte Kóbor Léna Gyöngyhajú lány-feldolgozását

kóbor jános és lánya: léna
Molnár György Elefánt korábban élesen bírálta Kóbor Léna Gyöngyhajú lány-feldolgozását.

Molnár György akkor úgy fogalmazott, szerinte Lénának már nem arra van szüksége, hogy „cukinak” és „aranyosnak” nevezzék, hanem arra, hogy őszinte visszajelzéseket kapjon. Azt is kétségbe vonta, hogy ez lenne a fiatal énekesnő számára a megfelelő zenei irány.

Kóbor Léna reagált a kritikára

 

Az a véleményem, hogy teljesen más korosztály vagyunk. Azt megértem, hogy neki ez a modern stílus nem tetszik és távol áll tőle, de szerintem ez helytállt teljesen a mai generációnak

– reagált Kóbor Léna.

Összességében továbbra is nagyon pozitívnak érzi a Gyöngyhajú lány feldolgozásának fogadtatását. Mint mondta, nagy mérföldkő volt az életében, és egy régi álma vált valóra vele.

Örömmel tölti el az is, hogy a dal videója egy hónap alatt megközelítette a 400 ezer megtekintést a YouTube-on. A pozitív élmények pedig arra ösztönzik, hogy minél hamarabb megjelentesse saját dalait is, és a közönség az ő zenei stílusát is megismerhesse.

Kóbor Léna azt is elárulta, mi volt a valódi célja édesapja legendás dalának feldolgozásával, és arról is beszélt, kinek tulajdonítja az új változat sikerét.

2 Responses

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű