Sajtóértesülések szerint a merénylet során életét vesztő tiszt Robert Sagejev, az ukrán haditengerészet korábbi tisztje, a Zaporizzsja tengeralattjáró parancsnoka, aki 2014-ben, a Krím elcsatolásakor az oroszok oldalára állt, és az orosz tengerészet tisztje lett. Az elkövető egy Margarita Reut nevű nő, aki már tavaly is bekerült a hírekbe azzal, hogy egy dróntámadás során azt kiabálta: „Úgy kell nektek, oroszok!” Akkor megúszta egy 30 ezer rubeles (kb. 110 ezer forintos) bírsággal és egy bocsánatkéréssel, a mostani tettéért azonban jó eséllyel évtizedekre börtönbe kerül majd. Reut orosz és ukrán csatornák szerint sokat utazgatott, saját turisztikai ügynökséget is alapított, de az másfél hónap alatt csődbe ment. Posztjai szerint szégyellte, hogy orosz, legalábbis ezt írta egy orosz származását „igazoló” genetikai teszt eredményei mellé. A Mash orosz Telegram-csatorna és Anatolij Sarij ukrán blogger szerint Reut felnőtteknek szóló tartalomgyártásra specializálódott chatcsoportokban is aktív volt. A Mash szerint a legutóbbi állása kutatóbiológusi volt, a merényletért kriptóban fizettek neki, a nevére pedig le volt foglalva egy jegy egy Szocsiból induló repülőgépre.
