„Az itt keletkező vizek tekintetében mi a legkevésbé sem vagyunk víznagyhatalom, sőt az egyik legszegényebb ország vagyunk. Az országon tulajdonképpen három ponton folyik be, és számtalan ponton folyik ki a víz” – mondta V. Németh Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője, az előző kormány vízgazdálkodásért felelős államtitkára a 24.hu-nak.
Ez ellentmond Orbán Viktor korábbi kijelentésének, a volt miniszterelnök a vízzabáló akkumulátorgyárak Magyarországra telepítésének védelmében ugyanis 2023-ban azt mondta a parlamentben, hogy Magyarországot nem sújtja vízhiány, így semmi problémát nem jelent a gyárak működése. „Magyarországról több víz távozik, mint amennyi bejön. Ez azt jelenti, hogy nekünk van feleslegünk. Azt föl tudjuk fogni. Ha akarjuk, és szükség van rá, azt a vízmennyiséget a magyar csatornarendszeren keresztül bárhova el tudjuk vinni. Ha szükség van rá. Magyarország ma semmilyen vízhiányban nem szenved, és ha az igény nő, akkor képesek vagyunk ezt az igényt kielégíteni” – mondta.
A volt miniszterelnök szavai az elmúlt hetekben Lázár János korábbi építési és közlekedési miniszter tavaly decemberben tett kijelentésével együtt kerültek vissza a köztudatba. Lázár tavaly decemberben, még miniszterként, a bizottsági meghallgatásán nyilvánosan elismerte, hogy „a kormány hibát követett el, amikor nem épített nagy víztározókat tíz évvel ezelőtt”, és csak olyan árvízvédelmi tározók épültek, amelyek nem alkalmasak a vízvisszatartásra. Lázár arról beszélt, “őrültség, hogy kiengedjük az édesvizet, „olyan földrajzi, olyan természeti jelenségek vannak, amelyek brutális aggodalomra adnak okot”.
