Klíma helyzet. A miskolci megyei kórházban 2024-ben

8nqdkoyse9psuyhqs lg

30 fok és 90 százalékos páratartalom a műtőben, elhalasztott vizsgálatok, szenvedő betegek.

 

 

Borsod-Abaúj Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
2024. június 24-én került sor az Intézmény ellenőrzésére, melynek során 36 db műtőt, illetve 5
db intenzív terápiás osztályt tekintettünk meg.
Karbantartás, müködés:
A kórház részéről az ellenőrzéskor jelenlévő kapcsolattartók elmondták, hogy némely műtő
blokk tekintetében a klímákra vonatkozó karbantartás 2023. június, illetve október, december
hónapokban megtörtént, kivéve a gyermeksebészeti tömb III. emeleti 1. és 2. magasszintű
műtőblokk és a 3. középszintű (kisműtő) műtőblokkban, amelyek éves karbantartásának
esedékes időpontja és a korábbi évben (2023) elvégzett karbantartás tényleges időpontja nem
ismert. A nyilatkozat szerint a karbantartásra nem került még sor. A következő esedékesség
időpontja 2024. év. Az elvégzett karbantartások során a műtőkben a szűrőcserék
megtörténtek, a steril szűrőket (HEPA) cserélték mindenhol a beszámoló alapján.
A technikai előszűrő szűrőcserék elmaradása nyilatkozatuk szerint a feladat ellátására hatással
nem volt.
A központi intenzív, illetve a műtők légtechnikájának karbantartására vonatkozó adatok nem
ismertek a KEF átvétel miatt, az éves karbantartás esedékessége 2024. március-április
hónapban lett volna. Arra vonatkozóan nem rendelkeznek pontos adatokkal, hogy mikor
voltak utoljára a szűrők cserélve, ezért tartanak a fertőzésveszélytől.
A helyszíni ellenőrzés során megtekintett 32 db műtőben, illetve S db intenzív terápiás
osztályon a klíma berendezés a Semmelweis telephely nőgyógyászati műtő ( egynapos
sebészeti tömb II. em.), valamint a tüdőgyógyászati épület intenzív osztályának (KAITO)
kivételével működött. Az előírt hőmérsékletet a külső hőmérséklet függvényében a többi
helyiségben biztosított.
Az ellenőrzéskor a tüdőgyógyászati épület intenzív osztályának (KAITO) a
nővérpultjában 28 Celsius fok, míg a kórtermeikben 30 Celsius fok volt.
A kardiovaszkuláris intenzív osztályon ellenőrzéskor 24 Celsius fok volt, de a személyzet
elmondja, hogy délután, amikor odatűz a nap akkor 30 Celsius fok van.
A gyermek intenzív osztályon (PIC) 27 Celsius fok volt, az előtérben érezhető a klíma, de
beljebb már nem. Az ablakok nyitott állapotban voltak.
A műtők tekintetében elmondták, hogy a berendezések tudomásuk szerint minden
paraméternek megfelelnek, kivéve, hogy a légcserére, illetve a páratartalom tekintetében nem
tudtak állást foglalni, mivel arra vonatkozóan nem áll rendelkezésükre adat, sem olyan objektív
technológia, amellyel azt mérni tudnák.

A KEF felé jelzett problémák:
2024.06.24-én a Beewise rendszerben KEF által rögzítésre került, hogy a gondnokolás
keretében szeretné kémi a feladat elvégzését a B+N Ref. Zrt-től, amely hibajegyen az „MDSC
nőgyógyászati kisműtőben a klíma nem működik, 25 fok van„ leírás szerepel.

16

A Beewise rendszerben lévő adatokból azonban nem megállapítható, hogy a hibát a
kórház mikor jelezte a KEF felé csak az, hogy a KEF ügyintézője mikor intézkedett benne.
Dolgozók által jelzett problémák:
A karbantartás elmaradása, a műszaki állapotot befolyásoló szűrők cseréjének elmaradása az
üzembiztonságot rontják, a megfelelő sterilitás nem biztosított ezáltal.
Amennyiben valami probléma merül fel a klímával kapcsolatban a felelősség a kórházé, de
mivel a KEF átvette már az üzemeltetést semmilyen ráhatásuk nincsen. A kötelező szivárgási
vizsgálatok is már lejártak, de ezzel kapcsolatban sem intézkedett még senki.

Ez azért fontos, mert a műtők klimatizálásával kapcsolatban van egy 2019-es, Az országos tisztifőorvos módszertani levele a műtéti sebfertőzések megelőzésére című dokumentum, amiben a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi szakemberei kifejtik:

„A műtők mesterséges levegőellátó rendszerét steril klímaberendezéssel kell biztosítani, ami legyen képes óránkénti 20-szoros légcserét biztosítani. A műtőben nyáron sem lehet 25°C-nál magasabb hőmérséklet és 60%-nál magasabb relatív nedvesség.”

Majd hozzáteszik, hogy „a split klíma és a mobil klíma alkalmazása nem biztosítja a műtőben előírt fenti paramétereket, alkalmazásuk növeli a sebfertőzés kockázatát, így nem alkalmazhatóak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű