A menekülés esztétikája: Orbán többé nem utasít
Magyarország egykori illiberális állampártja olyan ütemben sorvad, ami messze túlmutat áprilisban elszenvedett választási vereségének mértékén, és ami még júniusban sem volt feltételezhető. Sejteni lehetett, hogy minél nagyobb szemétdombot hord össze maga alá egy politikai bűnszervezet, annál magasabbról hull a mélybe, amikor eljön érte a vég, ennek megfelelően becsapódásának sebessége éppen annyival nagyobb, ereje pedig éppen annyival pusztítóbb lesz – mégis nehéz volt a Gyurcsány által leigázott balliberális elit bukásánál megsemmisítőbbet elképzelni. Csakhogy a fizika szabálya mint mindig, ezúttal is érvényesült: amennyivel jobb képességű és nagyobb szabású politikai bűnöző volt Orbán mint Gyurcsány, amennyivel hosszabb korszakon át uralta Magyarországot, amennyivel nagyobb zsákmányt szerzett és osztott szét hűbéresei közt, s amennyivel többet jelentett a neve meg a politikája országhatáron innen és túl, végül annál nagyobbat bukik. Orbán hatalmi megsemmisülésének mértéke még ma is felmérhetetlen.
Gulyás Gergely lemondott a Fidesz frakcióvezetői tisztségéről, mert szerinte közjogi képtelenség volna, hogy egy frakciót olyasvalaki vezessen, aki négy év múlva nem indulhat képviselőjelöltként a választáson. Ez a magyarázat finoman szólva annyira sántít, hogy tolószékben lenne a helye. Melyik demokráciában feltétele akármilyen tisztség betöltésének a jövőbeli újraválaszthatóság? Nos, sehol a világon, semmilyen alkotmányos hagyományban. Ez nem közjogi elv, hanem egy kapkodva összegányolt kifogás, amit Gulyás Gergely azért talált ki, mert szüksége volt valamiféle hivatkozásra, amellyel anélkül hagyhatja el a süllyedő hajót, hogy azt kellene mondania, nincs kedve a továbbiakban ezt a vesztes csapatot vezetni a revansra éhes, domináns és agresszív túlerővel szemben. A kibúvó átgondolatlanságát és a lemondás hevenyészve kivitelezett végrehajtását méltán példázza Rétvári Bence, aki Gulyás Gergellyel ellentétben pozícióban maradt a KDNP-frakció élén, holott négy év múlva Gulyáshoz hasonlóan ő sem lehet képviselőjelölt. Ha az az érvelés, amelyet Gulyás Gergely előadott, érvényes hivatkozásnak volna tekinthető, Rétvárinak is távoznia kellene – az pedig, hogy mégsem teszi, önmagában azt igazolja, hogy Gulyás lemondásának indoklása puszta színjáték volt.
Nem kétséges, hogy Orbán Viktor büntetésből bízta egykori kancelláriaminiszterére a drámaian megfogyatkozott Fidesz-frakció vezetését. Magyar Pétert köztudottan jóbarátja, Gulyás Gergely kalauzolta be a fideszes elitbe, úgyhogy Orbán Viktor indokoltnak érezte, hogy Gulyás maga takarítsa el azt, amiért felelős, ha meg nem képes rá, hát fulladjon bele. Az a tény, hogy Gulyás Gergely megrendszabályozásának alig több mint két hónapja után különösebb látható következmény nélkül adta vissza megalázó megbízatását, azt jelzi, hogy Orbánnak többé nincs hatalma leckéztetni őt.
A Fidesz ma már nem tömegpárt, legfeljebb annak roncsa, amely erőtlenül hirdet országgyűlési bojkottot és rendez tiltakozó demonstrációt pár ezres közönségének, hogy ott teátrálisan gyászolja el az általa tizenhat éven át pusztított, lesajnált és megvetett liberális demokráciát. Ugyan ki csodálkozik azon, hogy Gulyás Gergely az e politikához tartozó frakció vezetését többé nem hatalmi pozíciónak, hanem méltatlan megaláztatásnak érzi? Ha az ebből való menekülésnek egy koholt közjogi aggályra való álságos hivatkozás a módja, ez Gulyás Gergelynek egyáltalán nem nagy ár. A hirtelen jött és a demokrácia gyásznapjának nevezékével illetett jogállami aggodalmaskodás enyhén szólva visszatetsző annak a Gulyásnak az előadásában, aki tizenhat éven át a fideszes elit agresszív hatalomkoncentrációjának kulcsszereplője volt. Azzal, hogy Gulyás Gergely nyíltan szegül szembe egykori gazdájának arra vonatkozó elvárásával, hogy a végsőkig kitartson a posztján, elsősorban nem a gyávaságát tanúsítja, hanem azt, hogy a Fidesz belső fegyelme drámai ütemben mállik szét.
Szijjártó Péter lemondott képviselői mandátumáról, visszavonult a politikától, és a BYD nevű kínai óriásvállalatnál vállalt állást. Így fest tehát a mérlegen a nemzetállami szuverenitásnak meg a magyar haza feltétlen szolgálatának dagályos frázisa, amelyet az egykori külgazdasági és külügyminiszter lépten-nyomon hangoztatott. Nem volna meglepő, ha Szijjártó az európai politikai-gazdasági és az atlantista katonai érdekek elárulását illető esetleges számonkérés elől menekülne Kínába elsősorban nem vállalati pozícióért, hanem hatékony jogi védelmet biztosító állampolgárságért, amellyel a Kínai Népköztársaság elnöke, Hszi Csin-ping az egykori magyar miniszter által szolgáltatott piaci pozíciókat és még ki tudja, Szijjártó Péter hányféle civilizációárulását hálálja meg.
Sulyok Tamás engedelmesen aláírta eltávolítását a hivatalából, mert nem volt már kedve ahhoz a vesszőfutáshoz, amivel a pozíciójához való addigi ragaszkodása járt. Nos, Orbán Viktor biztos, hogy nem így tervezte ezt. Az általa elképzelt táncrend szerint Sulyok Tamásnak addig kellett volna ragaszkodnia az államfői pozícióhoz, amelybe a fideszes többségű Országgyűlés helyezte, amíg attól az új törvényhozás az írott jog erejével meg nem fosztja, hogy ez az eljárás a tiszás önkényuralomra való illiberális hivatkozást hatékonyan támassza alá. Ha Orbán bármivel is érvelni tudott volna Sulyok Tamás maradása mellett, akár meggyőzhette volna őt az utóvédharc helyességéről – de ugyan mit ajánlhatott volna neki, ha már semmije sem maradt? Hiába pózol Sulyok Tamás mártírként, senki nem kényszerítette eltávolításának jóváhagyására: távozása önkéntes, legpontosabban a dezertálás kifejezésével megnevezhető.
A magyar demokrácia úgynevezett gyásznapjait a Fidesz elnöke a labdarúgó-világbajnokság elődöntőinek és döntőjének megtekintésével töltötte az Egyesült Államokban, a prioritásnak ez a rendje pedig önmagában többet mond el a Fidesz állapotáról, mint amire akár Gulyás Gergely, akár Szijjártó Péter, akár Sulyok Tamás lemondása képes lehet. Orbán Viktor lánglelkű szólamokat hangoztatva küldte tüntetni a Sándor-palota elé híveit, akiket közösségimédia-felületén a „maradunk végig” frázisával buzdított kitartásra – az eset egyetlen szépséghibája, hogy ő maga meg sem jelent a rendezvényen. Az, hogy „maradunk végig” Orbán szótárában tehát azt jelenti, hogy „ti maradtok végig, én meg oda se megyek”.
Mi támaszthatná alá hívebben Orbán hatalmának rohamos széthullását, mint Kacsoh Dánielnek, a mindeddig Fidesz-párti Mandiner főszerkesztő-helyettesének megnyilatkozása? „Szerintem Orbán Viktor rosszul kormányzott az elmúlt négy évben. A rossz kormányzás eredményeként elveszítette a választást, a saját politikai közösségét belelavírozta egy olyan vereségbe, amelyiknek a következményeiről most mind beszélünk.” Nos, ennyi tekintélye maradt Orbán Viktornak a saját háztáji újságírói körében. Különös, hogy Orbán rossz kormányzásának ténye Kacsoh Dánielnek csak most, a megsemmisítő bukás állapotában tűnik fel – de ugyan miként mondhatott volna ilyesmit Orbán Viktorról egy általa tartott médiamunkás az elmúlt évtizedek bármelyik pillanatában?
Orbán Viktor nem pusztán a közhatalom kontrollját veszítette el: a Fidesz politikai teste épp felbomlik, és ez elegáns közjogi frázisokba egyre nehezebben csomagolható. Gulyás álságos hivatkozása, Szijjártó munkaerőpiacinak látszó elhelyezkedése és Sulyok áldozati pózolása egyaránt nyilvánvaló menekülés – csak a menekülők szégyellik bevallani, hogy futnak, mert nem akarják többé vállalni azt a szerepet pártjuk és kurzusuk végzetében, amelyet a mértéktelen országuralomban való részvételükkel magukra vontak.
A cikk eredetileg a Magyar Hang hetilap 2026/30. számában jelent meg július 24-én.
Fotó: A Fidesz eredményvárója Budapesten, a Bálnánál, 2026. április 12-én (Fotó: Magyar Hang/Bodacz Péter)
