Hadházy Ákos platós autón szállított zebratetemek fotóját is elküldte a rendőrségnek
A képet becsatoltam a hatvanpusztai állatkínzás gyanúja miatt tett feljelentés mellé
– írta bejegyzésében Hadházy Ákos, aki legutóbb az RTL Házon kívül stábjával eredt az egyre fogyatkozó hatvanpusztai zebrák nyomába.
A tévéműsor annak megválaszolására ugyan nem vállalkozott, hogy pontosan hány zebra lehet jelenleg életben a Hatvanpuszta szomszédságában körülkerített területen, az viszont kiderült, hogy a választást megelőző időszakkal szemben most már nem olyan megközelíthetetlen az a terület: a kerítések körül sétálva ezúttal senki sem sietett elküldeni Hadházyékat, noha korábban erre a Vál-völgye vadásztársaság fővadászai, illetve biztonsági emberek is hamar megjelentek, hogy a kíváncsiskodókat eltessékeljék.
A vadásztársaság területén tartott zebrák létét először tavaly májusban ismerte el a Mészáros-csoport, azt állítva, hogy mentett állatokat tartanak ott. Idén májusban pedig a megyei kormányhivatal tájékoztatásából derült ki, hogy három zebra elpusztult. A Vadásztársaság ezekről később azt közölte: halálra fagytak, majd egy további zebra elpusztulásáról is beszámoltak.
Hadházy Ákos eleinte tiltott vadászatot sejtett a zebrák megfogyatkozása mögött, ami miatt – az állatkínzás egyik aleseteként – feljelentést is tett. A vadásztársaság megfagyásra hivatkozó közlése után azonban arról beszélt, hogy az állatokat megfagyni hagyni talán még a vadászatuknál is kegyetlenebb eljárás lehetett.
Közben már az is kiderült, hogy a zebracsorda pár csikóval gyarapodott is.

2 Responses
Rákosi elvtárs gyapotot akart termelni, Bástya elvtárs citromot, a mi szeretett vezérünk pedig a zebrákban látta meg az ország jövőjét.
Az állatkínzásnál is nagyobb bűn az ilyeneket fotózni közzététel céljából.Hadházy a progresszív ellenzékiből egy begőzölt ,vérszomjas önjelkölt csendőr lett.Egy elszabadult malomkő. nem véletlen, hogy még az új csőcselék kormány sem tart igényt az alamuszi szolgálataira.