A felvilágosult abszolutizmus jegyében uralkodó Mária Terézia és fia, II. József (1740–1780, illetve 1780–1790) idején olyan rendeletek születtek, amelyek egy nép kulturális gerincét roppantották meg, és amelyekért az utódállamok a mai napig adósak a morális és anyagi jóvátétellel.

Mária Terézia, a felvilágosodás ikonjának neve a romák kollektív emlékezetében egyet jelent az állami terror kezdetével. Az uralkodónő úgynevezett regulatiói (1758–1773) nem a segítségnyújtásról, hanem a teljes megsemmisítésről szóltak. Az egyik legbrutálisabb intézkedés a gyermekek kényszerű elszakítása volt a szüleiktől. A rendelet értelmében a cigány gyermeket fegyveres erővel vettek el a családjától, hogy keresztény parasztcsaládokhoz adják őket „nevelésre”. A cél egyértelmű volt: elvágni a generációk közötti folytonosságot, hogy a gyermekek elfelejtsék származásukat, kultúrájukat és nyelvüket.

Bár a magyar társadalom passzív ellenállása és a roma szülők kétségbeesett szökései miatt a rendszer végül megbukott, a pszichológiai és társadalmi trauma beégett a közösség kódjaiba. Ez a történelmi bűn a közvetlen oka annak a mély, reflexszerű gyanakvásnak és bizalmatlanságnak, amelyet a romák a mai napig éreznek az állam intézményei iránt. Az állam évszázadokon át nem védelmezőként, hanem