Feljelentett Semjén Zsolt. Hétfőn 9-kor lesz az első bírósági tárgyalás! Ha van igazán hitvány tagja a volt fideszes garnitúrának, akkor ez az álkeresztény fővadász biztosan az.
Semjén büntetőfeljelentést tett ellenem (és még jó néhány ember ellen) rágalmazás vétsége miatt, mert szerinte „zsoltibácsiztam”, azaz szerinte én azt állítottam, hogy ő az az állítólagos „Zsolti bácsi”.
Függetlenül attól, hogy milyen mélyen megvetem Semjén Zsoltot – akinek politikai pályafutása nagyjából abban merült ki, hogy a melegorgiákon dorbézoló Bese atyával szentelgette a Karmelitát, szórakozásból háziasított szarvasokra lövöldözött helikopterből, és 80 milliárd forint közpénzből senki által nem látogatott vadászkiállítást szervezett –, én történetesen NEM „zsoltibácsiztam”, amit be is fogok bizonyítani majd a bíróságon.
De nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy Semjén Zsolt, neked aztán jó vastag a bőr a képeden! Tényleg van merszed engem és másokat feljelentgetni azok után, hogy 16 évig vígan asszisztáltatok állami gondozott gyerekek tízezreinek szenvedéséhez – szisztematikus veréséhez, megerőszakolásához, éheztetéséhez, szerető családokból való kiszakításához, eltűnéséhez, külföldre szexrabszolgának elrablásához?
Te jelentesz fel bárkit, aki 16 évig volt miniszterelnök-helyettes abban a kormányban, amelyik a ped0fil bűnsegéd Kónya Endrének „kegyelmet” adott, amelyik állami kitüntetésben részesítette Vásárhelyi János volt bicskei igazgatót, aki hosszú éveken át erőszakolta meg a rábízott gyerekeket, aki miatt később legalább az egyikük inkább a halálba menekült?
Büszke vagy magadra és a kormányodra, amelyik 16 évig – a gyermekvédelmi szakemberek tiltakozása ellenére – Juhász Péter Pált és a hozzá hasonló ragadozókat odaengedte gyerekek közelébe?
Elégedett vagy magaddal, hogy te és a kormányod hónapokig hazudtátok azt, hogy nincs kiskorú érintettje a Szőlő utcai bűncselekményeknek, és még minket vádoltatok rémhírterjesztéssel akkor, amikor az ügyészség szerint jelenleg több mint 15 kiskorú áldozatról tudnak?
Annyira nyeregben érzed magad, hogy amikor kiderült, hogy igenis voltak kiskorú áldozatai Juhász Péter Pálnak, akkor csak a válladat rángattad?
Annyira a szíveden viselted a gyermekvédelemben élő kiskorúak sorsát, hogy Juhász Péter Pál letartóztatása után kineveztétek azt a Kovács-Buna Károlyt, akit aztán szintén letartóztattak, miután egy videón látszott, hogy egy rábízott gyerek fejét veri az asztalba, majd rugdossa a földön?
Szerinted rendben van az, hogy mindezek ismeretében volt miniszterelnök-helyettesként máig nem kértél bocsánatot az áldozatoktól?
Hosszan lehetne sorolni a gyerekek ellen elkövetett bűneiteket. Tudod – és akkor itt a válasz a feljelentésedre –, én pont azért nem „zsoltibácsiztam”, mert szerintem – ahogy azt a parlamenti felszólalásomban is elmondtam – „zsoltibácsi” nem egy ember, hanem a Fidesz egész bántalmazó rendszere. A helyzet az, hogy ti mindannyian, az egész kormányban, ti vagytok azok a „zsoltibácsik”, akik miatt gyerekek tízezrei szenvedtek. Az erről szóló felszólalásomat be is teszem neked kommentbe.
Hátborzongató, hogy még a történelmi választási vereségetek után – ami nagyrészt pont a gyermekvédelemben elkövetett borzalmaitoknak köszönhető – sem tanultál semmit. Te még mindig kizárólag magaddal foglalkozol, és még te jelentesz fel másokat! Eszedbe sem jutnak a kormányzásotok alatt bántalmazott gyerekek. Nem hát. Felteszem, te már el vagy foglalva a legközelebbi afrikai vadászatod tervezgetésével, ahol szórakozásból pénzért kedvedre gyilkolhatsz állatokat.
Tudod, én örülök, hogy hétfőn reggel találkozunk. Örülök, hogy nem hagyod feledésbe merülni a kegyelmi botrányt.
Örülök, hogy emlékeztetsz arra, micsoda felszabadulás, hogy már nem a ti söpredék kormányotok van hatalmon. Örülök, hogy a szemedbe nézhetek.
És hogy másnak is legyen erre lehetősége, leírom a tárgyalás idejét és helyszínét. Bár maga a tárgyalás zárt lesz, előtte vagy utána biztos többen is meghallgatnák élőben a bántalmazott gyerekektől való bocsánatkérésedet. Gondolom, már írod is a szöveget. Nem kell hosszú. Pár őszinte gondolat elég lesz.
Időpont: július 6., 9.00
Helyszín: Budai Központi Kerületi Bíróság 1021 Budapest, Budakeszi út 51/B
