Sokan emlékeznek rá a a miskolci színpadról, ahol hosszú éveken át játszott emlékezetes szerepeket. Nádasy Erika, Domján Edit és Déryné-díjas művész 36 év színészi pálya után azonban új hivatást választott. Ma már egy ausztriai szállodában dolgozik szakácsként.

Fotó: Gálos Mihály Samu
Így lett szakács a Miskolci Nemzeti Színház egykori színésznője
Nádasy Erika 36 éven át volt meghatározó alakja a békéscsabai, a miskolci és az egri színházi életnek. A Miskolci Nemzeti Színház társulatának 2013 és 2024 között volt tagja, két éve azonban már főként szakácsként dolgozik. Jelenleg egy ausztriai hotel konyháját vezeti Karintiában, az olasz határ közelében fekvő Annenheimben, ahol egyedül felel a konyháért, férje pedig mindenben segíti a munkáját – mesélte a Blikknek.
Bevallom, rögös út vezetett idáig. Gyerekkorunkban mindig anyukám főzött, ám amikor férjhez mentem, gyakran elhangzottak olyan mondatok a volt párom szájából, hogy az anyukám ezt így csinálta, vagy hogy az előző barátnőm jobban főzött. Persze ezen én jól felhergeltem magam, és úgy döntöttem, hogy na majd én megmutatom!
– mesélte el a színésznő, hogyan vezetett az útja a szakácskodásig.

Fotó: Éder Vera, MNSZ
A főzés először hobbi, majd hivatás lett
Az egri színházi évek alatt saját vendégházat és kertvendéglőt működtetett az évadok közötti időszakban. Emiatt nemcsak üzletvezetői végzettséget szerzett, hanem hivatalosan szakács is lett. Sokáig azonban továbbra is a színészet maradt az első helyen. Ez egészen 2024-ig így volt, amikor úgy érezte, hogy egyre kevesebb lehetőséget kap.
Az ember öregszik, amit nem szívesen vesz figyelembe, de muszáj meglátni, amikor kezdenek elfogyni a szerepek. Rájöttem, hogy nekem nem az az utam, hogy ücsörögjek az öltözőben és várjak egy-egy rendező jóindulatára, ezért kitaláltam, hogy elmegyek Németországba főzni. Az unokaöcsémnek bejött. Ám a német nyelv kifogott rajtam, és ugyan egy alap nyelvvizsgát kifacsartam magamból, tudtam, hogy ez nem elég.
Ezután Egerben és környékén keresett szakácsi munkát. Elmondása szerint sokan meglepődtek azon, hogy egy több mint három évtizedes színészi múlttal rendelkező művész jelentkezik a konyhára, de végül több helyen is lehetőséget kapott.
Szerencsére van egy művésznyugdíjam, így akkor sem vagyok a nullán, ha nem dolgozom. Ez is a szlogenem, hogy a világ legszabadabb embere vagyok
– mondta mosolyogva.








Beszélgetés Nádasy Erikával 2024.06.11.
Férjével együtt dolgoznak Ausztriában
Néhány hónappal ezelőtt figyelt fel egy ausztriai álláshirdetésre, amely magyarul beszélő csapatba keresett szakácsot, aki egyedül dolgozik és szezonálisan vállal munkát.
Magyarul beszélő csapatba, de kintre kerestek szakácsot, aki egyedül dolgozik és szezonálisan elérhető. Mondtam a férjemnek, hogy ezt nekem találták ki, így végül kis kitérővel, de kimentünk. Merthogy Géza is jött velem. Ő, aki korábban ügyvédként dolgozott, mellettem lett konyhafiú 72 évesen.
Férje mosogat, előkészíti az alapanyagokat és mindenben segíti a munkáját.
Tudom, mekkora áldozat ez tőle, hiszen ő a legjobban a magyarországi otthonunk kertjét szereti. De most mellettem van, együtt dolgozunk, és addig is együtt vagyunk.
A színpad továbbra is fontos része az életének
Az ausztriai hotelben májustól szeptember végéig tart a nyári szezon, majd decembertől március végéig, illetve április elejéig dolgoznak a téli időszakban. A színészettel ugyanakkor nem szakított végleg. Idén is színpadra áll a Szentendrei Teátrum Haragossziget című előadásában, a premier után pedig visszatér ausztriai munkahelyére. Most néhány hétre hazatértek.
A Szentendrei Teátrum felkérése előbb érkezett, és a szálloda vezetője így is belement abba, hogy dolgozzunk nekik. Az előadás után azonnal utazunk vissza Ausztriába
– mondta. Nádasy Erika tehát új hivatást talált magának, de a színházról sem mondott le. Amikor lehetőséget kap, ma is örömmel áll színpadra, a mindennapokban pedig ugyanazzal az elhivatottsággal főz vendégeinek, mint amilyen szenvedéllyel korábban alakította szerepeit.
A színésznő 2024 nyarán volt vendége a Miskolci Színházbarátok Egyesületének, a vele készült interjúnkat alábbi cikkünkben olvashatja.
