Már Tállai sem a réghi…3 milliárdos állami támogatást kaptak, ám négy év alatt sincs sehol a végeredmény

ked2 iskola alapko korom b24 260630 768x512
image 79 768x368

Egyházi iskola alapkövét tette le sokadmagával Tállai András még 2022-ben, közvetlenül a választások előtt. Ám a körömi oktatási intézmény csak nem készült el négy év leforgása alatt sem, miközben az eddig elvégzett munkáért az alvállalkozókat sem fizették ki. Hol a pénz és mikor épül meg végül ez a BAZ megyei fantomiskola?

 

Hiába volt nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás, három év alatt sem sikerült befejezni a körömi Szent II. János Pál Katolikus Általános Iskolát. Az Egri Főegyházmegye május 29-i hatállyal szerződést bontott a kivitelező DENCO Kft.-vel, az alvállalkozók pedig arra panaszkodnak, hogy nem fizették ki őket. A cég szerint a műszaki változtatások miatt nem készültek el határidőre. Hogy mikor nyithat meg a 3 milliárd forint közpénzzel megtámogatott iskola, egyelőre senki nem tudja.

2023 nyarán írta meg az Átlátszó.hu, hogy új iskolát kap az 1300 fős borsodi település, Köröm. A beruházást közpénzből állják, az építtető pedig az Egri Főegyházmegye, amely 2017-ben vette át a Szent II. János Pál Katolikus Általános Iskolát a miskolci tankerülettől. Az önkormányzati épületek már akkor sem voltak ideális állapotban, ezért az egyház felújítás és egy új létesítmény építéséről döntött. Az Orbán-kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánította a beruházást, és 3 milliárd forint állami támogatást adott rá a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül.

Az eredetileg tervezett átadási határidő 2026. május 31-e lett volna, ám ez már egészen biztosan nem teljesülhet. További részletek az Átlátszó cikkében olvashatók.

Jelenleg így áll a beruházás, szó szerint áll. Ez még a 2022-es választások előtti egyik kampányígéret volt a Fidesztől, amit a teljes ciklus alatt sem sikerült teljesíteni.

3 Responses

  1. Sürgősen szüksége van kölcsönre még ma? Mindenféle rövid és hosszú lejáratú pénzügyi kölcsönt kínálunk, 10 000 eurótól 10 000 000 euróig. A kamatláb 2%, a kölcsön teljes visszafizetési időszakára 1 évtől 30 évig. A kölcsönkérelemben adja meg a felvenni kívánt pontos összeget és a kölcsön visszafizetési időszakát. Gyorskölcsön igényléséhez kérjük, írjon nekünk az alábbi e-mail címre.

    Hitelező e-mail címe: sloanslimited@gmail.com
    WhatsApp: +2349052696713

    A jelentkezéshez szükséges adatok:

    Név:
    Kölcsönként szükséges összeg:
    Futamidő:
    Ország:
    Telefonszám:

    Hitelező e-mail címe: sloanslimited@gmail.com

  2. Do you need a quick long or short term Loan with a relatively low interest rate as low as 3%? We offer business Loan, personal Loan, home Loan, auto Loan, student Loan, debt consolidation Loan etc.. no matter your credit score.
    Personal Loans (Secure and Unsecured)
    Business Loans (Secure and Unsecured)
    Consolidation Loan and many more.
    
    Contact US for more information about Loan offer and we will solve your
    financial problem. contact us via email: muthooth.finance@gmail.com
    Phone number: +917428831341 (Call/What’s app)

  3. Csigavér!
    „💰BALOSOK KIVÉTELEK? Ugye nem csak jobboldali művészeket szólítunk fel arra, hogy az állami kulturális támogatásokat visszafizessék? Ugye Tarr Zoltán az alábbi „művészekhez” is intézett felhívást?
    💰2019 óta csak szemezgetve a lenti balosok és hozzá köthető produkciók kaptak apró állami támogatást a „diktatúrában”:
    🎭Alföldi Robi és produkciói 2,23 milliárd Ft (!)
    🎭 Molnár Áron (NoáR) 461 millió Ft
    🎭 Pintér Béla 296 millió Ft
    🎭 Nagy Ervin 100 millió Ft
    🎭 Bródy jános 16 millió Ft
    🎭 Majka 9 millió Ft (plusz TV2-s pénzek, plusz pénz-pénz pénzecske a One nagyköveteként)
    🎭 De még g#&igránátos Fluor Tominak is jutott 5 misi
    Várjuk a visszautalások bizonylatait!”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű