Miskolc. Átadták a Semmelweis-napi elismeréseket

c38bf11524d242a6a9e68d8a4a0af080

Dr. Farkasné dr. Jakó Ildikó, a Miskolci Egészségfejlesztési Intézet igazgatója köszöntőjében Semmelweis Ignác örökségét idézte fel, kiemelve, hogy ezen az ünnepen mindazok előtt tisztelgünk, akik életüket a gyógyítás szolgálatába állították.

Ma mindazok előtt tisztelgünk, akik életüket a gyógyításnak szentelték, akik hittel és alázattal állnak az emberélet szolgálatába, és akik számára a beteg nem csupán egy klinikai eset, hanem figyelmet, megértést és reményt igénylő ember

– mondta.

A beszédek után átadták a Semmelweis Napi kitüntetéseket azoknak a szakembereknek, akik hosszú éveken, illetve évtizedeken át kiemelkedő szakmai munkájukkal szolgálták a miskolciakat.

Semmelweis Napi kitüntetésben részesült az egészségügyben teljesített kiemelkedő munkájáért:

Dr. Krenyitzky Györgyi, a 18. számú iskolafogászati körzet fogszakorvosa, aki több évtizede elhivatottan dolgozik a gyermekfogászat területén.
Dr. Örkényi Dorottya, a 68. számú háziorvosi körzet háziorvosa, aki szakmai munkája mellett aktív szerepet vállal az alapellátás fejlesztésében és a szakmai közéletben.
Dr. Feczkó Gábor, a 17. számú házi gyermekorvosi körzet gyermekorvosa, aki magas szintű szakmai tudásával és empatikus hozzáállásával vívta ki betegei bizalmát.
Dr. Simkó Róbert József, a 8. számú házi gyermekorvosi körzet orvosa, aki közel három évtizede gondoskodik generációk egészségéről.
Bartakovics Anikó, a 37. számú házi gyermekorvosi körzet asszisztense, aki példamutató odaadással segíti a gyermekek és családjaik ellátását.
Hajzsó Ágnes, a 37. számú házi gyermekorvosi körzet szakdolgozója, aki több évtizedes tapasztalatával és empatikus munkájával támogatja a gyermekellátást.
Tóth Lászlóné, a 41. számú házi gyermekorvosi körzet asszisztense, aki felelősségteljes és lelkiismeretes munkájával vívta ki a családok bizalmát.
Sváb Lászlóné Molnár Erika, a 18. számú iskolafogászati körzet fogászati szakasszisztense, aki nyugdíjasként is elkötelezetten szolgálja a gyermekfogászatot.
Petró Mónika, a 68. számú háziorvosi körzet szakdolgozója, aki gyors, precíz és magas színvonalú munkájával járul hozzá a betegellátáshoz.
Csendom László, a 17. számú házi gyermekorvosi körzet asszisztense, aki széles körű szakmai felkészültségével és elhivatottságával segíti a gyermekek gyógyítását, valamint kiemelt figyelmet fordít a mentális problémákkal küzdő fiatalok támogatására.
Opláznik Krisztina, iskolavédőnő, aki a 16-os számú védőnői körzetben végzett kiemelkedő munkájáért vehette át az elismerést.

Dr. Farkasné dr. Jakó Ildikó, a Miskolci Egészségfejlesztési Intézet igazgatója köszöntőjében Semmelweis Ignác örökségét idézte fel, kiemelve, hogy ezen az ünnepen mindazok előtt tisztelgünk, akik életüket a gyógyítás szolgálatába állították.

Ma mindazok előtt tisztelgünk, akik életüket a gyógyításnak szentelték, akik hittel és alázattal állnak az emberélet szolgálatába, és akik számára a beteg nem csupán egy klinikai eset, hanem figyelmet, megértést és reményt igénylő ember

– mondta.

A beszédek után átadták a Semmelweis Napi kitüntetéseket azoknak a szakembereknek, akik hosszú éveken, illetve évtizedeken át kiemelkedő szakmai munkájukkal szolgálták a miskolciakat.

Semmelweis Napi kitüntetésben részesült az egészségügyben teljesített kiemelkedő munkájáért:

  • Dr. Krenyitzky Györgyi, a 18. számú iskolafogászati körzet fogszakorvosa, aki több évtizede elhivatottan dolgozik a gyermekfogászat területén.
  • Dr. Örkényi Dorottya, a 68. számú háziorvosi körzet háziorvosa, aki szakmai munkája mellett aktív szerepet vállal az alapellátás fejlesztésében és a szakmai közéletben.
  • Dr. Feczkó Gábor, a 17. számú házi gyermekorvosi körzet gyermekorvosa, aki magas szintű szakmai tudásával és empatikus hozzáállásával vívta ki betegei bizalmát.
  • Dr. Simkó Róbert József, a 8. számú házi gyermekorvosi körzet orvosa, aki közel három évtizede gondoskodik generációk egészségéről.
  • Bartakovics Anikó, a 37. számú házi gyermekorvosi körzet asszisztense, aki példamutató odaadással segíti a gyermekek és családjaik ellátását.
  • Hajzsó Ágnes, a 37. számú házi gyermekorvosi körzet szakdolgozója, aki több évtizedes tapasztalatával és empatikus munkájával támogatja a gyermekellátást.
  • Tóth Lászlóné, a 41. számú házi gyermekorvosi körzet asszisztense, aki felelősségteljes és lelkiismeretes munkájával vívta ki a családok bizalmát.
  • Sváb Lászlóné Molnár Erika, a 18. számú iskolafogászati körzet fogászati szakasszisztense, aki nyugdíjasként is elkötelezetten szolgálja a gyermekfogászatot.
  • Petró Mónika, a 68. számú háziorvosi körzet szakdolgozója, aki gyors, precíz és magas színvonalú munkájával járul hozzá a betegellátáshoz.
  • Csendom László, a 17. számú házi gyermekorvosi körzet asszisztense, aki széles körű szakmai felkészültségével és elhivatottságával segíti a gyermekek gyógyítását, valamint kiemelt figyelmet fordít a mentális problémákkal küzdő fiatalok támogatására.
  • Opláznik Krisztina, iskolavédőnő, aki a 16-os számú védőnői körzetben végzett kiemelkedő munkájáért vehette át az elismerést.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű