Részükről ez hősiesség, önfeláldozás.Már ott lenni ennek a beteg menetnek a közelében,látni a sok deformált,még embernek látszó lényeket, az is elég megterhelő.Szerencsére a több mint kilenc millió szarik rátok,otthon van a családdal.Férj a feleséggel,feleség a férjjel és a gyermekeik.
Ott voltak azok, csak ezek még náciknak is szarok…Lásd Edebede Zsoltika esetét.Ameddig orbán bevédte, meg voltak feketeruhások addig nagy volt a pofa, most meg átment hüppögő kisgyerekbe ez a nácifos.
Pazmeg! Még nem jöttél rá? Már Kádár apád idején úgy vót; „ha nincsenek érveid valaki ellen akkor szimplán le lell nácizni.
Nemzeti-szocialistát TILOS VOLT MONDANI.
Köszi az önéletrajzodat. Nem véletlenül kerültél olyan magasra.
1
Milyen magasra kerültem?Mesélj takonypóc…:):):)
1
szájer úr most már fényképen is láthatja, hogy ki az az itt meg nem nevezett de a levélben névvel címmel kiadott miskolci illetőségű személy aki deformált alig embernek látszó lénynek nevezi
.
https://www.minap.hu/media/fotogaleria/2019/09/21/hejocs
Istenem, de hülye vagy:
„Szájer József azt is megjegyezte, hogy szerinte a Fidesznek az LMBTQ+-szal szembeni fellépése dacára sem volt képmutató dolog az, hogy ő maga részt vett azon a brüsszeli partin. Leszögezte azt is, hogy ő maga soha nem tett gyűlölködő vagy homofób megjegyzéseket. Ugyanakkor elismerte, hogy a saját politikai közösségén belül „vannak homofób érzelmek”, de hangsúlyozta, hogy „mindenki a saját szavaiért felelős”.
Mint a korábbi EP-képviselő mondta, „sok olyan álláspont van”, amelyben nem ért egyet a Fidesszel, de a legfontosabb kérdésekben – mint például Magyarország álláspontja az ukrajnai háborúval kapcsolatban vagy az Európai Néppárttal történt szakítás – továbbra is Orbán Viktor mögött áll.
Leszögezte azt is, hogy az LMBTQ-ellenesnek tartott gyermekvédelmi törvényben is a kormányzat mögött áll. Bár korábban többször is kijelentette, hogy „személyes érintettsége miatt” nem kíván LMBTQ+-kérdésekben nyilatkozni, de a Politicónak most azt mondta, hogy „Magyarországon senkinek a magánéletét nem korlátozza olyan törvény, amely nem teszi lehetővé, hogy élvezze ezt a fajta szabadságot”. Hozzáfűzte azt is:
„Ha a sajtószabadság legnagyobb problémája a könyvek lefóliázása” vagy az, hogy a meleg csókot tartalmazó filmeket csak 22 óra után vetítik le, „akkor nagyon jól állunk” Magyarországon.”
névvel fotóval címmel tudja, ki vagy hiszen
saját politikai közösségén belül „vannak homofób érzelmek”, de hangsúlyozta, hogy „mindenki a saját szavaiért felelős”.
szóval személyesen te bz felelős vagy, szerinte is
20 Responses
mindig jó látni az erőviszonyokat
szájer úrék sokszoros többségben vannak
remélem legalább ma, ha titokban is, de büszke volt magára.
Részükről ez hősiesség, önfeláldozás.Már ott lenni ennek a beteg menetnek a közelében,látni a sok deformált,még embernek látszó lényeket, az is elég megterhelő.Szerencsére a több mint kilenc millió szarik rátok,otthon van a családdal.Férj a feleséggel,feleség a férjjel és a gyermekeik.
szegény jóska, most tudta meg hogy deformált
Amikor az alaptörvény nevű fércművüket írta a Józsi ,Gulyás Gerivel éjszakákon át akkor még nem voltak ilyen finnyások a nácitagozatosak…
Debil Bede Zsoltika nem volt kint?Nem akarta megkockáztatni a halmazatit ez a zsírfejű? :):):)
Ha nácik lettek volna,most egy beteg szivárványos se ment volna haza.
de nem voltak ott, dadus!
Ja, te buta barom, főleg Ernst Röhm ott lehetett volna!
szájer úrral mit tettek volna, vagy te személy szerint mit tettél volna?
megverted volna?
Ott voltak azok, csak ezek még náciknak is szarok…Lásd Edebede Zsoltika esetét.Ameddig orbán bevédte, meg voltak feketeruhások addig nagy volt a pofa, most meg átment hüppögő kisgyerekbe ez a nácifos.
Náci a kurva anyád
Nézd már milyen önérzetes a kis náci…
Pazmeg! Még nem jöttél rá? Már Kádár apád idején úgy vót; „ha nincsenek érveid valaki ellen akkor szimplán le lell nácizni.
Nemzeti-szocialistát TILOS VOLT MONDANI.
„Már Kádár apád idején úgy vót”…Ki tudná ezt nálad jobban : zalkás ifjúkommunistaként úgy lihegtél a p@csájában, mint most orbánéban….
Köszi az önéletrajzodat. Nem véletlenül kerültél olyan magasra.
Milyen magasra kerültem?Mesélj takonypóc…:):):)
szájer úr most már fényképen is láthatja, hogy ki az az itt meg nem nevezett de a levélben névvel címmel kiadott miskolci illetőségű személy aki deformált alig embernek látszó lénynek nevezi
.
https://www.minap.hu/media/fotogaleria/2019/09/21/hejocs
a többi uszításáról készül képernyőfotóval együtt