Majka: Viszlát Mandiner, Pesti Srácok, Megafon! Ott rohadjatok meg, ahol vagytok!

képernyőkép 2026 06 21 064201

Huszonharmadszor lépett fel a Budapest Parkban pénteken Majka, a Csurran, cseppen című dalának végén a választásról, illetve a fideszes propagandasajtóról a következőket mondta:

„11 óra magasságában voltam a legbüszkébb magyar, mióta megszülettem. Azzal, hogy ez az ország bebizonyította, hogy nem lehet velünk g*cizni. Pont úgy, mint ’56-ban, mi kellettünk ahhoz, hogy megmutassuk, hogy nálunk elnyomásnak, rezsimnek nincs helye. Nagyon-nagyon büszke vagyok minden magyar emberre, aki elment szavazni. És engedjétek meg, hogy elköszönjek egy-két napilaptól” – mondta, majd el is kezdte sorolni:

„Viszlát Mandiner, viszlát Pesti Srácok, viszlát Megafon! Sajnálhatnánk ugyan titeket, de ti se sajnáltatok minket, amikor elköltöttetek annyi milliárdot arra, hogy embereket járassatok le”.

„Ott rohadjatok meg, ahol vagytok! Viszlát Bindzsisztán!”

30 Responses

  1. Ez 666 közleménye Ózdról a cigányságnak? Így kell valakit érzékenyíteni, hogy emberré váljon és emelkedjen gazdagságra, akár mint Mészárosék.

  2. „Apa kezdődik” ! 😀 Tiszakaland. De jó lesz majd nekünk a nagy Tiszar minden szarizmusba. Kalandorkodhatunk kedvünkre. 😀 Ukrajnától kérünk majd tanácsot, hogy lehet egy országot taccsra, gajjra tenni, hogy lehet mindent megszüntetni, bezárni, megszüntetni. DE nem baj vonaglunk majd a Pride-on nagy csöcsű Sanyika, pöcsös Sárika lesznek a pride sztárjai DAM-ból legyen pride buliközpont a 3 hűtőtorony tetején pedig egyikre kitűzhetitek Ursula és Zselécske fényképét másikra a pride zászlót harmadikra meg az Ukrán szászlót és ünnepelhetjük, hogy Magyarország hazánk egy Ukrán bóvli, nincstelen, kisemmizett kókler roncs lesz. Jajj de jó lesz nekünk az EU hátsóudvarába. Áradjon a szar. 😀 Ursula, Soros, meg Zselécske meg tort ülve rajtunk röhögnek rajtunk. 😀 A II. Trianon és az ország kifosztása elkezdődött. Rohadjunk meg? Anyád, hogy van? 😀 Épül a szeretetország olyannyira, hogy a végén fognak egymásnak esni a sajátjaik nem a Tisza árad majd hanem a szar áradva. Ha csak ők szenvednének meg azt mondanánk „üsse kő” de mind a 10 millióan megszenvedjük ezt a Tiszakalandot Kalandóriában.

    1
    2
    1. itt csak te meg a rohamokkal küzdő dögszagú kövércigány fog szenvedni
      remélem nagyon és nagyon sokáig

      1. ja, ja
        „Szűk három héttel a választások, illetve két és fél hónappal az újabb fővárosi korrupciós ügy politikus gyanúsítottjainak tömeges őrizetbe vétele előtt kötött hároméves, 9 milliárd forintos keretszerződést a XIII. kerületi önkormányzat a korrupciós ügyben érintett cégcsoport egyik vállalatával.
        Az együttműködés nem új keletű, az viszont újdonság, hogy ezúttal más vállalat is indult a közbeszerzésen. A konkurens ajánlatát azonban érvénytelenítették, mivel „aránytalanul alacsony” árat adott meg. Közben tavaly még az előző, szintén 9 milliárd forintos szerződés keretösszegét is módosították, méghozzá lényegében éppen annyival, amennyit a szabályok még megengedtek.
        Különös egybeesés, hogy a XIII. kerület polgármestere Tóth József, akinek a fia, Tóth Péter volt a Tisza kampányfőnöke, valamint jelenleg Magyar Péter nemzetbiztonsági tanácsadója. Vélhetően jól rálát a kerület ügyeire, hiszen korábban több kampányt is vezetett, köztük apjáét, a XIII. kerületet harminc éve vezető MSZP-s Tóth Józsefét is. Sőt, helyi képviselő is volt.
        Mindez nem túl kedvező fejlemény annak a Magyar Péternek, aki a korrupciómentességet tűzte a zászlajára, és éppen ma kívánja ezt szimbolizálni a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatal létrehozásának bejelentésével.”

        1. Ha a dákószakértő deákdaniella írja akkor tuti igaz…Tudsz balf@szabb lenni zalkás alkesz? :):)::)

  3. Rohadjunk meg? Anyád, hogy van? 😀 Viszlát Bandzsisztán? Üdv Pride. 😀 Elzavartuk Viktor bácsit szabadon pridezhatunk, vonaglunk majd szabadon. Gazdáitok Ursulácska, és Zselécske pórázon vezet titeket. II Trianon és az ország kifosztása, kisemmizése elkezdődött. Jönnek migránsok, EU-s pénzért cserébe végén bizony még kérni fognak valami nagy szívességet. A Tanú című film jut eszembe. „végén fogunk kérni magától valamit”.

    1
    4
    1. Pride zászlókat lerángatni a hídról és a Dunába hajigálni olyan szinten ostoba és céltalan emberi viselkedés, mintha egy kanyarban gyülekeznének ezek az emberek táblákkal, hogy márpedig ez az út másfelé fog kanyarodni, mert AZ a normális. Vagy mintha naplementekor tiltakoznának, hogy itt baszki később fog lemenni a nap, mert MOST csak az aberrált napoknak van vége, a normálisaknak nem.
      Mindenkinek szíve joga agyhalott, gyűlölködő suttyónak lenni. Ahogy ti mondani szoktátok, egyedül, otthon, a 4 fal között hisztériázhatsz bátran, szűkölve voníthatsz a félelemtől, és azt nevezel otthon normálisnak, akit csak akarsz.
      Kint a nagyvilágban pedig békn hagyod a többi embert, és kussban tűröd, hogy a világ a 21. század társadalmi és ember alapértékei szerint haladjon. Akkor is, ha szerinted a nők nem emberek, a feketék még mindig rabszolgák, és a melegek irtandó betegségek. Te dolgod, te nyomorod. De a többieket békén hagyod. És pont.

      1
      1
  4. Előre sajnállak titeket amikor nagyon hamarosan a keserves ébredés jön és nem a tisza árad majd hanem a pofátokba a tiszar. 😀

    1
    4
    1. Akkor nekünk majd nagyon rossxó.Magyar ma melyikőtökkel fogja felmosni a padlót a parlamentben?Pócs Jani?Rétvári? Készítek be popcornt…)::):)

      4
      1
      1. Toroczkai érdekes dolgokat feszeget ! Hol volt ön miniszterelnök „úr” amikor az olasz terrorista nő mentelmi jogáról szavazott az EU parlament?

        https://www.youtube.com/watch?v=XS1_9YQ0nbY

        „Toroczkai beolvasott Magyar Péternek: Engem ukrán terroristák fenyegetnek, ön kimentette Ilia Salist”

        1. Be-be…Az különösen bájos volt,amikor ez a dísznáci elkezdte magyarázni,hogy eskü hogy a ciklus végére meglesz a felsöfokú végzettsége…:):):)

    1. Neked fogok szólni először.:):):) Nem úgy volt, hogy ugrasz ha nem lesz fidesz kétharmad? Ebben is hazudtál.

      4
      1
      1. cigány lehet ez is amellett hogy náci
        a mocskos szőrös undorító pofázmányával, apró disznószemeivel
        a hazugság a romlott eltorzult beteg génjeiben van

      2. Gennyláda! Ezt csak Te találtad ki.
        Soha nem mondtam ezt
        Nézz csak végig az IP címemet
        ha már ennyire rakosgatod félre a beirásaimat.

          1. Tudok. Pokol Béla:
            17. Alaptörvény módosítás
            „Hatálybalépése másnapján a köztársasági elnök megbízatása megszűnne. Ez visszaható hatályú és jogállamiságba ütközik, de a Szabó – Melléthei paktum miatt nyolc bíró tiszás lett, és így az AB ennek kontrollját visszautasítja, ha elé viszik ezt. Egy mód a hatálybalépés eltolódására vagy megakadályozására, ha az államfő az un. amerikai zsebvétót alkalmazza. Nem írja alá saját jogállamellenes hivatalból felmentését, és ez ellen csak egy hosszadalmas megfosztási eljárást kezdeményezhet a Tisza-kormány. Ekkor 2/3-os előterjesztésére az AB elé kerül a megfosztás, ám ott 10 tiszás bíró kellene, és csak nyolc van, így az nem tudja kimondani a megfosztást.
            Ha a megfosztást indítja be a Tisza-kormány ezért még a módosítás előtt, akkor a néhány napos beígért társadalmi vita, majd országgyűlési vita után, majd ennek megszavazása után, plusz öt nap az államfői döntéshez e felett (kb. mától számítva öt hét múlva tudja ezt), és így augusztus elején lehet erről a Házban a vita és a szavazás. Feltéve ennek 2/3-os megszavazását, a Ház elnöke az ideiglenes államfői hatáskör gyakorlója ettől a naptól kezdve. Ő feltehetően alá is írhatja már az 17. Alaptörvénymódosítást, és ha másnap hatályba is lép, akkor is az államfőről a döntést még meg kell hozni az AB 2/3-nak. Ám 4 AB tag elkérve a 70 évet szeptember 1-től elveszti (jogállamellenesen) a megbízatását e módosítás nyomán, és új alkotmáőnybírókat kell választani helyettük, nekik pedig belül egy új AB-elnököt, ami több nap. Így velük együtt a megfosztás szeptember végére mondhatják ki a paktumos bírák és az új tiszás bírák”

          2. Gennyláda! Ezt csak Te találtad ki.
            Soha nem mondtam ezt
            Nézz csak végig az IP címemet
            ha már ennyire rakosgatod félre a beirásaimat.

    2. https://uploads.disquscdn.com/images/313edc5e0cf42f83ac679e67db61566f3d93a3ebe417904ef290e6883cd6661b.jpg

  5. „Keserű ízzel teli a száj,
    A becstelennek jár ami jár!
    Még csillog a máz, de rohad belül,
    Aki áruló lett, nem menekül.”

    1. ahogy a klasszikus butapofázmányú orbánba szerelmes vén kurva mondá, csak idézem:
      és?

  6. Gazdag ez az ország, az ártány alá is többmilliós értékű, múzeumból elzabrált perzsaszőnyegeket tettünk.
    Ha ezt nálunk Franciaországban fordult volna elő, rég kitaposták volna a belüket.

    1. nehéz lesz majd a sok szotyihéjat, meg a ragacsos körömpörkölt-szaftot kiszedni belőlük

  7. https://uploads.disquscdn.com/images/eaa8183e7e3982e9fcc11b4151f86e3b24de21e4040119a019ba0429f9f53b34.gif

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű