A kiadó átalakítása érinti a kiadványokat is: a HVG korábban úgy értesült, hogy a Bors kiadása megszűnhet, és a megyei lapok is veszélyben vannak,
Komoly elbocsátások jöhetnek a Mediaworksnél, hetilappá alakulhat a Magyar Nemzet
Hétfőre hívták be a munkatársakat a fideszes kiadónál.
-
Fotó. A boon.hu korábbi irodája a Zsolcai kapuban
Közel 200 embert küldhet el azonnali hatállyal a Mediaworks a jövő hét elején, és jelentősen átalakítja a működését, vagyis lapokat szüntet meg, a Magyar Nemzetet pedig hetilappá alakítja – értesült a HVG.
A közel kétszázas nagyságrendű elbocsátás azt jelenti, hogy a kiadó dolgozóinak közel 10 százalékát is érintené, az Opten céginformációs adatbázis szerint ugyanis jelenleg 1989 fő dolgozik a vállalatnál.
Információink szerint az érintett dolgozóknak pénteken szóltak, hogy hétfőn 10 órakor mindenképpen jelenjenek meg a munkahelyükön, lehetőleg még a szabadságon lévő dolgozók is, bővebb tájékoztatást azonban hivatalosan nekik sem adtak.
Huth Gergely, a kiadóhoz tartozó Pesti Srácok főszerkesztője a HVG kérdésére megerősítette, hogy hétfőn, kedden és szerdán lesznek megbeszélések a kiadón belül, részleteket azonban nem mondott. Árulkodó volt ugyanakkor az a mondata, hogy „várjuk és szomjazzuk a baloldali kollégák szolidaritását”, amely a tervezett elbocsátásokra utalhatott.
Az elbocsátások mértékéről egyébként ellentmondó információk keringenek, hiszen van olyan mediaworksös forrásunk, aki 350 dolgozó elküldéséről tud, ám mégis valószínűbb a 200-nál valamivel kevesebb érintett, mivel az összdolgozói létszám tíz százalékának elküldése már csoportos létszámleépítésnek számítana, ezt pedig 30 nappal előre be kellene jelenteni. Márpedig információink szerint a kirúgások azonnali hatályúak lesznek, ami arra mutat, hogy a Mediaworks ebben a hullámban legfeljebb 180-190 embertől szabadulhat meg.
