Borsodban is sok az “aszfaltmérgezés”

1781155575088

 

Az elektromos rollerek mára a mindennapok részévé váltak. Ezt az Allianz Hungária Zrt. friss kutatása is bizonyítja, amely szerint a 18 és 69 év közötti magyar internetezők 8 százaléka használ ilyen kétkerekűt, ráadásul a fiatalok körében ez az arány még magasabb. A népszerűséggel együtt azonban a balesetek száma is meredeken felfelé ível.

64947808 10157032853091066 4768460240356114432 n
Rollerbaleset Komlóstetőn

Az Országos Mentőszolgálat adatai alapján idén január 1-jétől május 22-ig országosan 745 felnőtt és 449 gyermek sérült meg elektromos rolleres balesetben. Különösen a gyermekeknél tragikus az emelkedés, mert a tavalyi év azonos időszakában még 257 volt ez a szám, míg a felnőtteknél 603.

 

 

A háttérben a figyelmetlenség mellett nagyon sok esetben a felelőtlen hozzáállás áll.

Az Allianz Hungária Zrt. kárrendezési tapasztalatai rávilágítanak arra a megdöbbentő tényre, hogy a vizsgált rolleres károk 89 százalékát bérelt elektromos rollerekkel okozzák. Ez egyértelműen arra utal, hogy a közlekedők sokkal kevésbé óvatosak azokkal a járművekkel, amelyek nem a saját tulajdonukban vannak.

Ezt a kockázatot növeli az is, hogy az alternatív közlekedési eszközöket használók 13 százaléka alkoholfogyasztás után is útnak indul, és ez az arány az elektromos rolleresek körében még ennél is magasabb.

Éppen az elszabaduló károk miatt lépett életbe egy rendkívül fontos szabályozás, miszerint 2024. július 16-tól kötelező felelősségbiztosítást kell kötni azokra az eszközökre, amelyek tervezett végsebessége meghaladja a 25 km/h-t, a 25 kg-ot elérő saját tömegű eszközök esetében pedig már azokra is, amelyek legalább 14 km/h-val képesek haladni. Ez azért is lényeges szempont, mert az utakon különböző teljesítményű rollerek futnak, és egyáltalán nem mindegy, mekkora sebességre képes eszközzel közlekednek a forgalomban.

A baleset-megelőzés érdekében a rendőrség felhívja a figyelmet arra, hogy ezeknél a járműveknél is zéró tolerancia van érvényben az ittas vezetésre vonatkozóan. Kiemelték, hogy a rollerek kis kerekű járművek, így a fizika törvényei miatt rendkívül veszélyesek lehetnek, mert akár egy apró úthiba, kátyú vagy mélyedés is elég ahhoz, hogy a jármű megakadjon, a vezető pedig a tehetetlenségtől átesve a kormányon, akár egy autó elé kerüljön.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű