Az aranykonvojos ügyvéd már terrorcselekményt emleget Sulyok kapcsán

sulyok tamás felemelte szavát most kellene megállni v0 1fyvypzc1gse1

Horváth Lóránt, az aranykonvojügyben a hatóságok által feltartóztatott ukrán állampolgárokat és az Oscsadbankot képviselő ügyvédi iroda vezetője közleményt adott ki arról, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnököt milyen, akár büntetőjogi felelősség terhelheti a történtek miatt – írja a 24.hu.

Az ügyvéd úgy véli, hogy mivel elhangzott olyan nyilatkozat mind Orbán Viktortól, mind minisztertől, amelyek szerint a pénz visszatartásának célja Ukrajna rákényszerítése volt a kőolajvezeték megnyitására, a köztársasági elnök szerepe jogilag rendkívül aggályos. Azt írja, hogy az ügyben hozott, 2026. évi II. törvény kihirdetése ugyanis már nem egyszerűen egy vitatható büntetőeljárásról szólt, hanem arról, hogy egy állami kényszerítő intézkedést nyíltan külpolitikai nyomásgyakorlás eszközeként használtak fel.

Horváth Lóránt szerint rövidesen beigazolódik, hogy a pénz lefoglalása és visszatartása, továbbá a pénzszállító legénységének jogellenes fogva tartása ténylegesen nem büntetőeljárási szükségszerűségből, hanem azért történt, hogy Magyarország nyomást gyakoroljon Ukrajnára egy stratégiai ügyben. Ebből következően a kormányrendelet és a törvény elfogadása nem jogszerű nyomozati vagy nemzetbiztonsági intézkedés volt, mivel a törvényi visszatartás összekapcsolódott a Barátság kőolajvezeték újranyitásának deklarált követelésével.

Az ügyvédi iroda vezetője szerint ebben az összefüggésben a köztársasági elnök szerepének megítélése teljesen új megvilágításba kerül. Mint írja: amennyiben a célzat politikailag vagy szakmailag felismerhető volt számára, úgy nem lehet állítani, hogy az államfő kizárólag formális alkotmányos aktust végzett az említett törvény ellenjegyzésével.

Magyarázata szerint egy volt alkotmánybírósági elnöktől különösen elvárható lett volna annak felismerése, hogy a folyamatban lévő büntetőeljárás, és a titkos információgyűjtést lehetővé tevő, rendkívüli vagyonvisszatartást legitimáló törvényi vizsgálat együttesen nem alkalmazható és nem használható fel külpolitikai nyomásgyakorlás eszközeként anélkül, hogy súlyos jogszabályi problémák ne merüljenek fel benne.

Horváth Lóránt szerint

a döntő kérdés az, hogy bizonyítható-e, hogy az államfő a kihirdetéskor tisztában volt azzal, hogy a törvény valódi funkciója nem bűnüldözési vagy nemzetbiztonsági cél, hanem egy másik állam kényszerítése.

Az ügyvéd úgy látja, tényszerű, hogy a sajtó intenzíven foglalkozott március 5-e és a törvény 9-i elfogadása közötti időszakban a témával, sőt egyértelmű politikusi nyilatkozatok támasztották alá a célzatot, amiről az államfőnek szükségszerűen tudnia kellett.

Ha ez bizonyítható, akkor elméletileg már nemcsak hivatali visszaélés, hanem akár terrorcselekményhez kapcsolódó részesség kérdése is felmerülhetne,

mint a terrorcselekményhez nyújtott bűnsegély, szélsőséges esetben társtettesség. A büntetőjogban a közvetett bizonyítékok logikus láncolata is megalapozhatja a bűnösséget – áll Horváth fejtegetésében.

Egy válasz

  1. Bijjon, bijjon. Sulyok az Ursula, Volodimir királyi házaspár tömlöcében fog sinylődni. Európa feladata
    kiszolgálni az ukrán alkotmányos monarchiát.
    Sulyoknak ezt a levelet fogja írni a felesége:
    „Kedvesem, ne csodálkozz, hogy angolul írok, azonban mivel ezt a levelet a hatóságoknak el kell olvasniuk, jobbnak láttam a magyarnál hozzáférhetőbb nyelven megírni. Rendkívül boldog vagyok, hogy végül is lehetővé tették számomra a levél megírását, és nagyon bízom benne, hogy eljut hozzád. (…) Nagyon bízom, hogy megkapod ezt, talán még karácsony előtt. Szeretném, ha mindazt a szeretetet, amit érzek, ebben benne lenne, karjaimba zárnálak és megcsókolnálak, és éreznéd, mennyire mindnyájan kívánunk vissza és érezzük hiányodat, azonban talán most, hogy a békeszerződés kartávolságra van, nincs messze az idő, mikor ezek az álmok megvalósulnak, és egy nap váratlanul belépsz, úgy mintha el sem mentél volna. Így kell gondolkoznom, különben elviselhetetlen lenne. Majd három év telt el azóta, hogy el kellett menned, és elrejtőznöd a németektől, és szinte két éve nem hallok rólad, nem láttam egy sort sem általad leírva! Kedves nagyon szeretlek és nagyon kívánom, hogy ismét velünk légy. (…) Megkapom nyugdíjad felét, azonban ezt 400 Ft-ra csökkentették, ami nem sok. Azonban ne aggódj miattam, egész jól megvagyok. És most viszontlátásra kedves, sokszor-sokszor csókolnak a fiúk és én. Mindörökre téged szerető Margit.”

    Ezt a levelet gróf Bethlen Margit írónő 1946. december 12-én küldte a Szovjetunió budapesti nagykövetén keresztül férjének, az ismeretlen helyre hurcolt gróf Bethlen Istvánnak. Amikor a levelet föladta, Magyarország volt miniszterelnöke már két hónapja halott volt. „

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű