Erdélyi magyarként, ha egy szexuális kisebbséghez tartozol, a láthatóság nem csak bátorság kérdése

Szülővárosáról, Sepsiszentgyörgyről úgy beszélt, mint olyan helyről, amely nehezen élhető annak, aki nyitott a világra. Szerinte a székely társadalmat olyan, generációkon át öröklődő traumák alakítják, amelyek mélyen beépültek a közösség működésébe. Az emberek egyszerre védekező és támadó pozíciók között mozognak, bizalmatlanok, és gyakran elzárkóznak mindattól, ami új vagy más.

Úgy látja, sokan a komfortzónájukból való kilépést is elképzelhetetlennek tartják. Ha pedig mégis kisodródnak belőle, igyekeznek minél gyorsabban visszatérni a megszokott keretek közé.

A homofóbia kérdéséről is inkább ironikusan beszélt. Szerinte az egész mögött van valami alapvető abszurditás.

„Szerintem borzasztóan morbid, amikor ránézel egy emberre, és azon kezdesz gondolkodni, hogyan szexel. Szokták mondani, hogy a melegek csinálják a négy fal között, de szerintem a heterók is a négy fal között csinálják, mert elég furcsa lenne, ha nem” – jegyezte meg nevetve.

Ami pedig a közbeszédet illeti, Székelyföldön az LMBTQ-közösség akkor válik annak részévé, ha negatív kontextusban lehet emlegetni, például viccekben. Abigél szerint rendszeresen lehet találkozni buzis viccekkel, de nem kizárólag azokkal: vannak szőkenős és anyósos poénok is. Ezekben azonban az a közös, hogy a csattanó mindig a szex. Emögött szerinte az áll, hogy székelyként a status quo a heteroszexuális férfi, és aki ezt eldobja, az könnyen a „Csipkejózsika”-típusú poénok tárgyává válik. Ebből pedig sem egy generációváltás, sem „maga a csíksomlyói Szűz Mária” nem fogja a székelységet kimozdítani.

A „megszoksz vagy megszöksz” logikája ebben a kérdésben is érvényesül, és a legtöbben az utóbbit választva mennek külföldre. Ekkor megkérdezem, hogy az LMBTQ-közösség tagjaként ő személyesen ezek szerint Kolozsvárt látja-e az egyetlen lehetőségnek, ha itthon tervezi a jövőjét. Bólogat, majd hozzáteszi, hogy esetleg még Temesvár jöhet szóba.

„Székelyföldhöz képest Kolozsvár Mekka” – fogalmaz Abigél a nyitottságra utalva. Pedig aztán itt is van mindenféle, mondja, de szerinte az alapvető különbség az, hogy itt legalább – ha egyetértés nincs is mindig – érdemi párbeszédet lehet folytatni.

„Székelyföldön se tér, se ember, se fül nincs ahhoz, hogy egyáltalán lehetséges legyen ilyesmi. Még egy sima kocsmaasztalnál sem.”