Eseménydús szolgálatot teljesítettek pénteken a Miskolc Diósgyőr Polgárőr Egyesület tagjai, akik a közrend és közbiztonság fenntartása mellett több alkalommal is segítséget nyújtottak a lakosságnak Diósgyőr területén.

A polgárőrök összesen nyolc fiatalkorú rollerest figyelmeztettek a KRESZ szabályainak betartására. Az ellenőrzések célja elsősorban a balesetek megelőzése volt, hiszen a felelőtlen közlekedés komoly veszélyt jelenthet mind a rolleresekre, mind a többi közlekedőre.
A szolgálat ideje alatt két esetben közterületi alkoholfogyasztás miatt kellett intézkedniük a polgárőröknek. Az érintett férfiakat figyelmeztetésben részesítették.
Lakossági bejelentés érkezett a stadion környékéről is, ahol egy erősen ittas, bódult állapotban lévő férfi miatt kértek segítséget. A férfi nem volt kommunikációképes, ezért a helyszínre rendőri segítséget hívtak. A rendőrök kiérkezésére az érintett állapota javult, így végül önállóan tudott hazatérni – számolt be róla a Polgárőrség Miskolc Diósgyőr egy bejeyzsében.
Egy másik riasztás során egy társasház lépcsőházában találtak rá egy rossz állapotban lévő férfira, aki önerőből nem tudott felállni. A polgárőrök azonnal mentőt hívtak, a sérült ellátását pedig a kiérkező mentősök vették át.
A szolgálat során egy újabb ittas férfinak is segítséget nyújtottak, aki elesett az utcán. A polgárőrök felsegítették, majd miután meggyőződtek róla, hogy biztonságosan tud közlekedni, hazaindult.


Egy válasz
Teljesen el vannak már telve maguktól ezek az önkéntes rendőrök. Mint a kommunizmusban. A fidesz meg öntötte beléjük a pénzt számolatlanul