Lemondott az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója, Bayerné Matusovits Andrea

képernyőkép 2026 05 23 051727

A Vérlovagok köszönetet mondott

Fotó. Archív

Lemondott posztjáról Bayerné Matusovits Andrea, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgatója, döntését Hegedűs Zsolt elfogadta.

Az egészségügyi miniszter azt mondta az RTL-nek, hogy a főigazgató utódjától azonnali, átfogó vizsgálat lefolytatását várja..

A Vérlovagok egy hete léptek a nyilvánosság elé a hazai vérellátás válságos helyzete miatt, akkor a vezetők távozását követelték, míg új közleményükben úgy fogalmaztak, hogy bár követelésük teljesült, további személyi felelősségre vonást is sürgetnek.

A Vérlovagok köszönetet mondott az OVSZ dolgozóinak és saját önkénteseinek, akik szerintük az elmúlt időszakban is igyekeztek fenntartani a rendszer működését. A szervezet már korábban is beszámolt arról, hogy súlyos működési problémák vannak a hazai vérellátásban, állításuk szerint több vérkészítményből is hiány alakult ki és egyes vércsoportok esetében kritikusan alacsony szintre csökkentek a tartalékok. Az OVSZ ezt vitatta és azt közölte, hogy nincs veszélyhelyzet.

Kontroll szerint a főigazgató távozása ugyanakkor önmagában nem jelenti a problémák megoldását, a Vérlovagok korábbi információi alapján több vércsoport esetében továbbra is alacsony a vérbank feltöltöttsége, ezért a szolgálat továbbra is várja a véradókat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű